Május 14-én, vasárnap 21 órai kezdettel látható az M5 csatornán a Magyar Állami Operaház 2022-es Tenorissimo című ünnepi operagálája, amelynek sztárvendége Fabio Sartori volt.

Az OPERA immár harmadik alkalommal rendezte meg nagyszabású augusztus végi nyárzáró koncertjét. Ahogyan azt már megszokhatta a magyar közönség, a műsor keretén belül a legkiválóbb operaénekesek léptek színpadra. 2022-ben a hölgyek kaptak főszerepet az újranyitott Operaházban, akik ismét megbabonázták a nagyérdeműt énekhangjukkal, megnyerő személyiségükkel és persze a világ operairodalmának legcsodásabb alkotásaival. A nyári gálakoncert egyaránt felejthetetlen élményt nyújtott a jelenlévők és nyújt majd a tévénézők számára is, hiszen a műsor keretén belül a legkiválóbb magyar énekművészek mellett a világhírű hőstenor, Fabio Sartori is színpadra lépett.

A gálaműsor Beethoven István királyának nyitányával vette kezdetét, a továbbiakban pedig Verdi Macbeth, Aida, Simon Boccanegra és Traviata, Mascagni Fritz barátunk, Leoncavallo Bajazzók, valamint Puccini Lidércek, Tosca, Manon Lescaut és Pillangókisasszony operáinak részletei gazdagították az estet. Az előadók között olyan énekeseket találunk, mint Szántó Andrea, Forgács Péter, Magassy Júlia, Sebestyén Pál, Sipos Ferenc, Sáfár Orsolya, Ádám Zsuzsanna, Forrai Zsófia, Létay Kiss Gabriella, Boross Csilla, valamint a fentebb említett Fabio Sartori. A gálán a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara működött közre, az est karmestere Kocsár Balázs volt. 

Kiemelt kép: Sáfár Orsolya (Fotó: Emmer László), Fabio Sartori (Fotó: Victor Santiago), Szántó Andrea (Fotó: Nagy Attila)