Közeledik a karácsony – az élménynél pedig nincs is szebb ajándék. Az egyik legnagyobb élményt pedig mi más is adhatná, mint a könyv, amely a saját képzeletünk segítségével repíthet el egészen más világokba. Új sorozatunkban öt héten át tematikusan kívánunk ötleteket adni olvasóinknak. A gyerek- és ifjúsági könyvek, a skandináv irodalom, a krimik és a KULT Könyvek után a sci-fi és a fantasy műfajából szemezgettünk.

John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság
Agave Könyvek, ford.: Rusznyák Csaba, 320 oldal

Két évvel az Egyesülés-trilógia lezárása után új kötettel jelentkezett a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő John Scalzi. Legújabb sci-fijében a Kaidzsú Állatvédő Társaság tikos mindennapjaiba láthatunk bele. Amikor beüt a koronavírus Amerikában, Jamie Grayt választás elé állítja egy ételszállító cég: vagy elbocsátják, vagy „lefokozzák”, és futárként maradhat a cég alkalmazásában. Mivel hősünknek semmilyen más alternatívája nincs, így végül utóbbi mellett dönt. Pár hónappal később az egyik alkalommal régi ismerősének, Tomnak visz házhoz rendelést, aki felajánlja neki, hogy csatlakozzon hozzájuk, egy „állatjogi szervezethez”. Jamie szerint bármi jobb lehet a futárkodásnál, ezért végül igent mond a rakodómunkás ajánlatra. Csak hogy ekkor még nem tudja, hogy ez a szervezet nem a mi, hanem egy alternatív dimenzióban lévő Földön működik, akiket pedig meg kell védeni, azok nem mások, mint a 150 méteres kaidzsúk.

A regény egyik legnagyobb erénye a világépítés. Ennek meglehetősen sok teret is enged a szerző, gyakorlatilag a történet kétharmada arról szól, hogy bemutassa ezt az alternatív univerzumot, amelyben dinoszauruszszerű kaidzsúk rohangálnak és repülnek. Mindezt Jamie, az újonc szemszögén keresztül látjuk, aki bár maga is nagy rajongója a sci-finek, annál azonban nem több – pontosabban ő az egyetlen a többszáz főből álló csapatban, akinek nincs doktori címe. Scalzi határtalan fantáziával, mégis (ál)tudományos megalapozottsággal tárja elénk ezeknek a 150 méteres állatoknak a viselkedését, életmódjukat, tulajdonságaikat. A későbbiekben az is kiderül, hogy miért is jelentenek olyan nagy veszélyt az emberiségre (és ennek köze van ahhoz is, miként tudunk közlekedni az alternatív univerzumok között), aminek a fordítottja is igaz: a kaidzsú legnagyobb ellenfele az ember. Ahogyan a regényben is elhangzik – a közhelyes, de helyénvaló – kérdés: a KÁT a kaidzsúkat tartja a határon belül vagy az embereket azon kívül?

Az igazi akció az utolsó 100 oldalon történik, habár Scalzi innentől kezdve már egy tipikus forgatókönyvet követ a cselekmény tekintetében, legalábbis túl sok fordulat, csavar nem éri az olvasót. Sajnos a regény azonban nemcsak ezen a téren teljesít gyengébben, hanem a szereplők tekintetében is. Többségüket alig ismerjük meg (sőt, jóformán Jamie-n kívül senkit sem), ráadásul mindannyian hozzák a kötelezőt, ennek köszönhetően eléggé egysíkúakká válnak. Nincs olyan karakter, akit kimondottan szerethetnénk vagy gyűlölhetnénk, nincs, akiért lehetne izgulni, és még az esetleges halálesetek sem rendítik meg igazán az olvasót. Mindezeket azonban az író kompenzálja a frappáns párbeszédekkel, a legtöbb KÁT-tag (főleg a Jamie-vel érkező három új tag) előszeretettel szívatja a másikat, a beszólogatások állandók, ezek pedig meglehetősen természetesre sikeredtek, ennek köszönhetően pedig a vidám hangulat szinte mindvégig garantált.

 

Johan Theorin: Jarmaland krónikái – Lidércvár ostroma (Szerzőporté: Eskilstuna Bibliotek)

Johan Theorin: Jarmaland krónikái – Lidércvár ostroma
Scolar Kiadó, ford.: Földeáki Andrea, 352 oldal

Újabb skandináv krimiszerző mutatkozott be más műfajban hazánkban: Johan Theorin (A falon túl, A legsötétebb szoba) ezúttal egy ifjúsági fantasyregénnyel jelentkezett. A XIV. század második felében játszódó történet főhősei a Norrland déli részén élő fivérek. A legidősebb, Torkel halálos sebekkel tér vissza a wittrák ellen vívott csatából a családi otthonba. Bátyjuk halála után Samuel és Niklis úgy dönt, hogy ők is lovagként akarnak harcolni a hazáért, valamint bosszút akarnak állni a testvérüket ért támadásért. Így hát csatlakoznak a Salajak-hegy felé tartó sereghez, ám ahhoz, hogy igazi fegyvert vegyenek a kezükbe, hosszú utat kell bejárni. A legkisebb testvér, Jöran sem akar tétlenül otthon üldögélni, így erőszakos és alkoholista nagybátyjuk halálát követően, anyjukat magára hagyva felkerekedik, hogy fivérei nyomába szegődjön.

Kissé nehezen besorolható a kötet, ha korosztály alapján kellene ajánlanunk. Egyfelől, az író stílusa igazodik a fiatalabb korosztály igényeihez: egyszerűen, tömören fogalmaz, a regény nyelvezete is inkább a 13-15 éves olvasókhoz szól. Ugyanakkor a történet képes arra, hogy ne csak az ifjúságot, hanem a felnőtteket is lekösse, sőt, őket talán jobban is, ugyanis a cselekmény nagyrésze a vándorlásról szól, amelyek mind a végső ütközetet hivatottak előkészíteni, no meg a szereplők jellemfejlődésének eszköze. Persze, akadnak fordulatok és kalandok, de ezek nem annyira számottevők, sokkal inkább az egyenletesség, a csendes visszafogottság jellemző a történetmesélésre. Mindvégig fenntartja az érdeklődést, de igazán az utolsó 40-50 oldal (a wittrák elleni harc) válik eseménydússá.

A történet három, pontosabban négy szálon játszódik, amelyek csak a legvégén fűződnek egybe. Az első szál a háromból, a testvérek története, ez válik ketté szinte rögtön a regény elején: innentől kezdve Samuel és Niklis, valamint Jöran is a maga útját járja. Előbbiek a lovagi életet, a harci technikákat kívánják megtanulni, és dicsőséget szerezni maguknak, utóbbi csupán arra vágyik, hogy bátyjaival lehessen újból. Ők hárman a regény főszereplői, minden olvasó kiválaszthatja a neki szimpatikust, akiért izgulhat. Mellettük fontos(abb) szerepet kap még Lovisa kisasszony, Georg ispán lánya, aki különös mentális kapcsolatba kerül a vízben élő titokzatos sárkánykígyóval. A negyedik, egyben utolsó szál pedig a másik oldalt mutatja be, vagyis a wittrák életét, akik hosszú téli álmukból ébrednek fel. Ez utóbbival a szerző eléri, hogy ne csak úgy tekintsünk rájuk, mint a „gonosz ellenségre”, bebizonyítva, hogy minden csak nézőpont kérdése, és semmi sem fekete vagy fehér. Bemutatja az ő társadalmukat, a királyi párt, a herceget és az őröket is jobban megismerjük, ez pedig egy különösen izgalmas adaléka a történetnek, részben azért, mert itt válik igazán hangsúlyossá a regény fantasy műfaja.

Theorin remekül vegyíti a skandináv mitológiát saját képzeletével, és helyezi mindezt egy történelmi közegbe. A történet emellett tartogat néhány meglepetést is: van, akitől végleges búcsút kell vennünk, van, akit teljesen másfelé sodor a szél, és az utolsó oldalakon egy váratlannak valóban nevezhető fordulat is beköszönt. Ráadásul a folytatás (A wittrák nyomában) is elérhető már magyarul, így aki szeretne még jobban elmerülni ebben a világban, erre is lehetősége nyílik.

Roboz Gábor (Fotó: Kránicz Dorottya), Kleinheincz Csilla (Fotó: sci-fi.mandiner.hu)

Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2022
GABO Kiadó, 336 oldal

A GABO Kiadó 2018-ban indította el hiánypótlónak mondható antológia-sorozatát, amelybe a hazai science fiction és fantasyszerzők novelláit adja közre. A nagy népszerűségnek örvendő széria minden évben új kötettel bővül, ez alól nem kivétel a 2022-es esztendő sem. Eltérő sebességgel élő emberek és társasházi boszorkányok, valóságviharok és érzelemszabályozás, kívánságteljesítő alapítvány és elhagyott űrállomás, spórák a vérben és fogak a gyomorban – ezekkel találkozhatunk a kötet lapjain, amely tizenhat különös és izgalmas novellát tartalmaz ismert és új szerzőktől egyaránt.

Az új kötetben olvashatjuk többek között a Borbíró Borbála-sorozat szerzőjének, Gaura Ágnesnek a Ha elég mélyre nyúlsz című írását, az elsősorban fordítói munkáiról ismert Juhász Viktor (Neil Gaiman és Chine Miéville regényei, The Walking Dead-képregények) Retropunkját vagy éppen László Zoltán (Egyszervolt, Távolvíz, Nagate, Mindig egyre több, Nulla pont) új írását Ördöglakat címmel. (László Zoltán 2008-ban A Keringés című regényért, Juhász Viktor 2022-ben Az Eigengrau novellájáért megkapta a Zsoldos Péter-díjat.) Régi visszatérőként köszönthetjük Molnár B. Gábort, Tallódi Juliannát és Nagy László Dávidot, akik a korábbi években is rendre helyet kaptak az antológiában, de természetesen friss arcokat (Füzesi Dóra, Gődény Balázs, Kiss Gabriella, Komor Zoltán, Reke Balázs, Erdei Anita, Sándor B. Anna, Szakács Béla Benedek, Vincze Nóra Veronika, Zdenyák József) is megismerhetünk.

Blake Crouch: Elhagyott part – Hat sci-fi történet (Szerzőportré: goodreads.com)

Blake Crouch (szerk.): Elhagyott part – Hat sci-fi történet
Agave Könyvek, ford.: Juhász Viktor, Ballai Mária, Kleinheincz Csilla, Sárpátki Ádám, Benkő Ferenc, Kozma Dániel, 320 oldal

2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Stories-sorozatuk keretében. Crouch ennek alkalmából írta meg Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett bemutat egy-egy izgalmas novellát a műfaj elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. A történetek közt egyaránt található klasszikusabb hangvételű, Philip K. Dicket megidéző írás és olyan realistább gondolatmenet is, ami akár már holnap megvalósulhat. N. K. Jemisin Szükségbőr című novelláját Hugo-díjjal tüntették ki 2020-ban, míg az Elhagyott partot várhatóan Neil Burger fogja filmre adaptálni.

A kötet magyar változatának címadó kisregényében (Blake Crouch – Elhagyott part) Riley életre kelti az egyik videójáték NJK-ját (vagyis Nem Játékos Karakterét), akibe beleépíti az emberiség minden tudását. A férfi idővel mindent alávet a Max névre hallgató szuperintelligenciának, minek következtében beláthatatlan események veszik kezdetüket. Crouch művében ugyanazt a kérdést járja körbe, amellyel ugyan már sokszor, sok helyen találkozhattunk, de mégsem veszti aktualitását: van-e jogunk istent játszani, egy új életet mesterségesen létrehozni. N. K. Jemisin távoli jövőben  játszódó novellájában (Szükségbőr) a magukat felsőbbrendűnek, kiválasztottnak gondolt emberek kis kolóniája visszaküld a Tellusra egy katonát, ám a küldetés nem úgy sül el, mint várták. A szerző egy igen veszélyes jövőképet tár elénk, ahol megszűnik minden, ami a szépet, a jót, az embert jelenti – vagy pontosabban ezek a fogalmak egészen új értelmet nyernek, akár csak maga a cím.

Veronica Roth novellájában (Bárka) a Földet hamarosan elpusztítja az afelé közeledő Finis nevű aszteroida. A tudósok mentőexpedíciót szerveznek, melynek célállomása a Föld: a Folytatás. Ehhez szükséges a növény- és állatvilág megmentése (átvitele) is, így kialakult a Flora bárka és Fauna bárka, ahol mindezen élőlényeket tanulmányozzák és kategorizálják. A kertészmérnök Samantha is itt dolgozik, idővel pedig közelebbről is megismerkedik Hagennel – kettejükben nem csak a növények szeretete közös, hanem az is, hogy mindketten a Földön szándékoznak maradni. A történet végtelenül emberközpontú, a visszaemlékezésekből fokozatosan ismerjük meg Samantha múltját és személyiségét, a növények pedig végig szimbolikus jelentősséggel bírnak, amelynek a befejezés szempontjából is jelentősége lesz. Amor Towles műve (Érkezés a célhoz) egy olyan jövőképet tár elénk, amely bár első pillantásra akár szimpatikusnak, sőt mi több vágyottnak is tűnhet, mégis, tüzetesebben megvizsgálva rájövünk, hogy mégsem lenne akkora öröm, ha mindez bekövetkezne. Egy megtermékenyesítéssel foglalkozó cég ugyanis már nem csak a fogantatást garantálja, hanem azt is meg tudják jósolni, hogy a születendő gyermek milyen nemű lesz és a statisztikák alapján milyen jövő vár rá. Főhősünk, Sam előtt három lehetséges életutat tárnak fel, de végül kiderül, hogy mindegyikben van buktató. Részben arra kell rájönnünk, hogy nincs boldog élet boldogtalanság nélkül, nincs olyan jövőkép, amelyben minden tökéletes, hiszen amíg nem tapasztaljuk meg a hiányt, nem tudunk örülni, annak, ami van, és előfordul, hogy a gyermek- és ifjúkori szenvedés tesz minket sikeres felnőtté, és ennek ellenkezője is igaz.

Andy Weir (Fotó: Aubrie Pick), Veronica Roth (Fotó: Veronica Roth hivatalos Facebook oldal) Paul Tremblay (Fotó: Michael Lajoie)

Paul Tremblay novellája (Az utolsó beszélgetés) a bizonytalanság története. Nem tudjuk, hogy a cselekmény hol és mikor játszódik, sem azt, hogy mi történt a múltban, sőt, magának a főszereplőnek sem tudjuk a nevét. Ennek ellenére mégis az első mondattól kezdve magával ragadja az olvasót a történet: hogyan alakul a laboratóriumi körülmények közé bezárt férfi és az őt tanulmányozó nő sorsa: Hogyan tudjuk az elejtett szavakból, gesztusokból összerakni a képet? A kérdések száma a fejezetek előrehaladtával egyre csak hatványozódik, a végén pedig egészen más megvilágításba helyeződik a történet: nem is annyira a sci-fi, mint annak emberi vonatkozása kerül előtérbe. Andy Weir Véletlenérték című novellájának fő helyszíne a Babylon Szálló és Kaszinó, ahol egy nap a kenóterem számítógépeit leállítja az egyik alkalmazott. Mint állítja: jó oka van rá, hiszen hamarosan olyan program kerül ki a világba, amelynek segítségével bárki könnyedén meghekkelheti a rendszert, ezzel milliókkal fosztva meg a kaszinót. Eközben Shumi Singh, a matematika, a fizika és a kvantumelmélet „csodagyereke” ravasz tervet eszel ki a könnyed meggazdagodás reményében. A szerző meglehetősen részletesen mutatja be a programok működését, azonban túl sok tudományos szöveget kapunk. A novella második fele már egy fokkal érdekesebb, hiszen előtérbe kerül maga az ember és vele együtt az emberi játszmák, amely szerencsére végül igen tanulságos lett.

Kiemelt kép: John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság (Szerzőporté: www.audible.com)