Nemrég megtartotta évadnyitó társulati ülését a Madách Színház is, a teátrum ebben az évben ünnepli a 20. évfordulóját annak, hogy zenés színházként működik, amelyet Örömkoncerttel, az e köré szervezett programsorozattal és egy Emlékkönyv megjelentetésével ünnepelnek.
„Ha bármilyen klasszikus darabnak nekifog az ember, akkor természetes kérdés, hogy egy más korban íródott és játszódó történet mit mond ma. Minden klasszikus darab örökérvényű, de amikor most A nyomorultaknak nekikezdtem, egészen döbbenetes felismerés volt ennek a XIX. században játszódó történetnek az aktualitása. Victor Hugo az egyik legnagyobb francia író volt, rendkívül mélyen hívő, morális ember. Tele volt hittel és bizakodással az emberiség iránt. Tudta, hogy a nyomor elembertelenít. Az embereket nem szabad kitenni kísértésnek, és meg kell találni a jobbik énjüket, emberségüket. Ez a regény sok más mellett arról szól, hogy milyen nagy dolog az emberi tisztaság és az erkölcs felmutatása. Hogy az ember képes jobbá válni, és hogy a világot nemcsak a társadalom törvényei igazgatják, hanem az ősi erkölcsi parancsolatok is. Victor Hugo mélyen hitt abban, hogy a törvényeken túl a világ igazi mozgatóereje az emberség és a kegyelem. És amitől úgy érzem, hogy ez rendkívül fontos történet ma is, az az, hogy a darab nyomatékosan hangsúlyozza a szeretet és a megbocsátás erejét, és az emberi szolidaritás fontosságát” – fogalmazott Szirtes Tamás az évadot megnyitó előadás, A nyomorultak kapcsán, amely friss szereplőgárdával tér vissza a teátrum színpadára: Victor Hugo örökérvényű művének musical változatában Jean Valjean-t mostantól Borbély Richárd, Solti Ádám és Pesák Ádám, Javert felügyelőt Posta Victor, Csiszár István és Ekanem Bálint alakítják.
2004-ben, Szirtes Tamás igazgató kinevezésének évében vált zenés színházzá a Madách Színház, az elmúlt 20 évben pedig példátlan sikereket ért el a teátrum: 25 világhírű és magyar musical, illetve zenés játékot mutattak be, emellett kiugró előadás- és nézőszámok, felejthetetlen jubileumok, különleges pillanatok, katartikus színházi élmények jellemzik ezt az időszakot. Ezt a diadalmenetet megkoronázva, a teátrum művészei november 14-15-16-17-én Örömkoncerttel örvendeztetik meg hűséges nézőiket, ahol felcsendülnek az elmúlt húsz év legjelentősebb musicalsikerei, generációkon átívelő, megújult szereposztással.
„20 év egy emberi életben is, de egy színház életében mindenképpen fontos és szükséges alkalom a számvetésre. Különösen a Madách Színház esetében, amely 20 évvel ezelőtt műfajt váltott. A nagymúltú prózai színház zenés színházzá vált, és ma már el lehet mondani, hogy ez a műfajváltás egyértelműen elnyerte a magyar közönség szeretetét és bizalmát. Az elmúlt 20 évben a zenés műfaj kiemelkedő művei kerültek színpadra. Nincs a világon színház, amelynek repertoárján egyidőben olyan darabok lennének, mint Az Operaház Fantomja, a Mary Poppins, a Mamma Mia!, a Macskák, a Pretty Woman vagy A nyomorultak. Nagyon kényes világba tévedtünk, ahol a perfekcionizmus, a tökéletesre való törekvés alapfeltétel. Ezeknek a nagymusicaleknek a szerzői, jogtulajdonosai csak azoknak adnak lehetőséget, akikről úgy gondolják, hogy teljesíti azokat a követelményeket, amelyeket a zenés színház megkövetel. Büszkén mondhatom, hogy amikor egy darabra pályázunk, minden esetben megkapjuk a non-replica színrevitel jogát, amely ebben a műfajban a legnagyobb dicséret. Ez a koncert visszatekintés és előretekintés egyben. A műfaj rendkívül sokat változott az elmúlt 20 évben, ahogy a Madách Színház repertoárja Az Operaház Fantomjától a SIX-ig. És a változás sem áll meg, és az az ambíció sem, amivel a Madách Színház igyekszik a legkorszerűbb műfajokat a legmagasabb színvonalon elhozni Budapestre” – mondta Szirtes Tamás.
Az Örömkoncert közreműködői: Arany Tímea, Baranyai Annamária, Borbély Richárd, Cseh Dávid Péter, Gadó Anita, Gallusz Nikolett, Jenővári Miklós, Kardffy Aisha, Mahó Andrea, Muri Enikő, Peller Anna, Posta Victor, Sánta László, Sasvári Sándor, Serbán Attila, Simon Boglárka, Solti Ádám, Szaszák Zsolt, Szemenyei János, Zámbó Brigitta, valamint a Madách Színház Zenekara, Tánckara és Kórusa.
Az Örömkoncert hetében, november 11-től 17-ig tartó nézővonzó programsorozattal készül a színház: izgalmas pódiumbeszélgetések, kiállítás, stand up előadás és az egyik legnépszerűbb program, kulisszajárás is szerepel a kínálatban. A nézők részt vehetnek tánc és énekpróbákon, tesztelhetik zenés színházi tudásukat kvízjáték formájában, számos interaktív program kalauzolja el a résztvevőket a színház csodálatos világába. A húsz éves születésnapot egy Emlékkönyv formájában is megünnepli a színház, hiszen az elmúlt húsz év nem csak a hazai zenés színjátszásra volt óriási hatással, de ezáltal megannyi ember sorsára is.
Kiemelt kép: Szirtes Tamás (fotó: Juhász Éva)