Június elején kezdi meg tizedik, jubileumi évadát a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház, a szervezők augusztus végéig több mint húsz előadással, musicalekkel, vígjátékokkal, operettekkel és rockoperával várják a közönséget.
Duka Félix, a kulturális intézmény igazgatója a nemrég tartott műsorismertető sajtótájékoztatón a programok mellett arról is beszélt, hogy a Futó-Dobó Lovasközpontban kialakított szabadtéri színházban korszerűsítették a hang- és fénytechnikát, a színpadtechnikát, kényelmesebbé tették a közönség székeit, és több mint 100 négyzetméternyi ledfal teszi majd látványosabbá az előadásokat.
Az évad a Hőhullám című, négy, az ötvenes éveiben járó barátnő történetéről szóló zenés vígjátékkal kezdődik június 7-én. Másnap az Anyatigrisek című előadás érkezik Mórahalomra. Június 15-én a Veres1 Színház vendégjátékában láthatja a közönség az Anconai szerelmesek című zenés komédiát. Egy héttel később a Nem tudok élni nélküled című musical lesz látható az Apostol zenekar számaival.
2015 óta láthatók Mórahalmon a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színházzal együttműködve életre hívott produkciók. A társulat július 11-én a Kerényi Miklós Gábor rendezte, Demjén Ferenc dalain alapuló Szabadság vándorai című musicalt játssza, majd másnap Kálmán Imre legnépszerűbb operettje, a Csárdáskirálynő következik. Szorosan kötődik a környékhez a legendás alföldi betyár, Rózsa Sándor története, ezt mutatják be látványos lovasjelenetekkel július 18-án, másnap pedig egy újabb operett, a Mágnás Miksa látható. Két estén is műsorra tűzik a csodakanca, Kincsem életét feldolgozó musicalt, ahogy szintén kétszer szerepel a programban az Aladdin is. Július 26-án látható a Marica grófnő, augusztus 9-én pedig népi zenés játékként adják elő Lúdas Matyi történetét. A gyermekeknek szól a Hófehérke és a hét törpe mesemusical, az elmúlt évek egyik sikerdarabja, a betörhetetlen vadlóról szóló Szilaj című musical, valamint a történet második része, a Zabolátlanok. Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án pedig a Honfoglalás című magyar rockopera látható.
„A szabadtéri színház a környező települések mellett az ország minden részéből, s Vajdaságból is vonzza a látogatókat. Mórahalom fürdőváros, a színház turisztikai attrakcióként is működik, sokan nyaralásuk időpontját is a szabadtéri teátrum programjához igazítva tervezik meg” – hangzott el még a sajtótájékoztatón.
Kiemelt kép: Pintér Tibor A szabadság vándorai című előadásban (Fotó: Nemzeti Lovas Színház)