Szombaton tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Írószövetség, amelyen kinevezték az 56 tagú választmány tagjait, illetve a 6 tagú elnökséget. Az elnöki tisztséget továbbra is Erős Kinga kritikus, szerkesztő, az Orpheusz Kiadó vezetője látja majd el.

A brassói születésű Erős Kinga 1990 óta él Magyarországon, több mint 15 éve publikál hazai és határon túli folyóiratokba, irodalmi esszéit lengyel és bolgár nyelvre is lefordították. Szerkesztőként dolgozott a Magyar Naplónál, a Magyar Irodalom Zsebkönyvtára és a Kritikai Füzetek című sorozatok mellett, de ő szerkeszti 2014 óta Az év novellái című antológiát is. 2012 óta tanít irodalmi ismereteket a Magyar Írószövetség Íróiskolájában, és amellett, hogy a Szövetség elnöke, elnökségi tagja a Tokaji Írótábor Egyesületnek is. A Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj szakmai kuratóriumának 2015, a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának 2016 óta tagja.

Az írószövetség elnökségi tagja lett Bene Zoltán, L. Simon László, Lőrincz P. Gabriella, Rózsássy Barbara, Soltész Márton és Szentmártoni János. A közgyűlésen 11 örökös tagot választottak: Ács Margit, Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor, Mezey Katalin és Sárközi Mátyás mellett Csontos János, Görömbei András, Kabdebó Lóránt, Monostori Imre, Papp Tibor és Vethy Zsuzsa posztumusz kapta meg a címet.

Kiemelt kép: Erős Kinga (Fotó: ittHON.ma)