Kozma Orsi először a Jazz+Az, később a Cotton Club Singers tagjaként szerzett országos ismertséget. Pályafutása során száznál is több lemezen dolgozott, többek között olyan előadók albumain hallható a hangja mint Presser Gábor, Dés László vagy Keresztes Ildikó. Az énekesnő nyáron több koncertet is ad, többek között feleleveníti egy korábbi estjét, mellyel egészen az Egyesült Államokig repíti a közönséget.
A Woody és a swing esten, ahogy a címe is elárulja, Woody Allen filmjeinek világát, a New York-i nagyvárosi élet hangulatát idézik meg. A Kozma Orsi Quartet által előadott zenékkel és dalokkal híres filmjenetekbe, helyszínekre és korszakokba csöppenhetnek majd a közönség tagjai. Az énekesnő segítségére lesz ebben most is a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Kern András, akit nyugodtan nevezhetünk a téma szakértőjének is, hiszen nem csak számtalanszor szinkronizálta már Woody Allent, de a Játszd újra, Sam!-ből készült előadást 35 éve játssza a Vígszínházban töretlen sikerrel.
Az estet 2017 óta több helyszínen is hallhatta már a közönség, előadták többek között a Müpában, a ZsiMü részeként az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ám most egy igazán különleges helyen, a Fővárosi Állat- és Növénykertben lépnek színpadra július 10-én, rossz idő esetén 11-én.
Kiemelt kép: Kozma Orsi (fotó: Papp Schneider) és Kern András (fotó: Gál Bereniké)