Nemcsák Károly neve mára teljesen összeforrt az ikonikus magyar teleregény, a Szomszédok Vágási Ferijével. A színész a ’80-as és ’90-es években sokat állt kamera előtt, az utóbbi évtizedben viszont túlnyomórészt színpadon láthatta a közönség. A pandémiás helyzet „színház nélkülisége” azonban arra késztette – immáron színházigazgatóként –, hogy a József Attila Színházban egyre nagyobb teret engedjen az online tartalmaknak. Így született meg Horváth Péter tollából és rendezésében a „Társulat a vesztegzár idején” című minisorozat. Alapját a színház mindennapjai szolgáltatják, habár mindenki magát alakítja, az írói kreativitásnak köszönhetően, kissé elrajzolt, de nagyon is szerethető társaságot ismerhet meg a közönség.

Nemcsák Károly, a szigorú igazgató karakterében megmutatja: nem is olyan egyszerű egy színházat vezetni. A sorozat főszereplője Bogi (Holczinger Szandra), akinek kalandjai a színház falain belül január 14-én, este fél kilenckor veszik kezdetüket. A sorozatot a József Attila Színház Facebook oldalán és Youtube csatornáján is nyomon követhetjük.

Kiemelt kép: Nemcsák Károly (fotó forrása: nlc.hu)