Digitálisan felújítják Szabó István világhírű filmjét, a Mephistot, március 25-től megtekinthető lesz a Cinema City Arénában is.
Szabó István 1981-ben nyert számos rangos elismerés mellett Oscar-díjat Mephisto című alkotásával. A világhírű Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvnek járó kitüntetést vihette haza, illetve az Arany Pálma-díjat is magáénak tudhatja.
Az osztrák, német és magyar koprodukcióban készült film az 1920-as évek elején játszódik Hamburgban, ahol Hendrik Höfgen tehetséges, ám annál karrieristább baloldali színész, számos konfliktusba kerül a nemzetszocialista eszméket valló kollegáival. Egy sikeres és politikailag is előnyös oldalt képviselő házasság végett sikerül egyre feljebb lépnie a ranglétrán, így a Berlini Állami Színházban játszhatja a nagysikerű Mephisto című előadás címszerepét. Az élete a feje tetejére áll, elpártol régi barátai mellől, megtagadja múltját és behódol a náci hatalomnak.
A Mephisto digitális felújítása, ami elsősorban a képvilágnak kedvez majd, a Nemzeti Filmintézet, azon belül is a Filmarchívum és Filmlabor kooperációjával valósul meg. A rekonstrukció Budapesten kívűl számos városban is megtekinthető lesz: Debrecenben, Jászberényben, Berettyóújfaluban, Kecskeméten, Miskolcon, Makón, Pécset, Sárospatakon, Szegeden, Nagykőrösön, Székesfehérváron, Szolnokon és Szombathelyen is élvezhetjük a Mephisto magával ragadó és izgalmas történetét.
Kiemelt kép: Jelenet a Mephisto című filmből (Fotó: filmarchiv.hu)