Folytatódik a Szegedi Nemzeti Színház és a Faktor Terminál Szegedszombat elnevezésű összművészeti közösségi projektje. A következő foglalkozás január 15-én 14 óra 30 perckor kezdődik, ahol a résztvevők már második alkalommal kutathatják napjaink boszorkány históriáit.

A Szegedszombat alkotócsapata: Schermann Márta (rendező), Kállai Ákos (színházpedagógus) és Gimesi Dóra (író) egy olyan közösségi színházi projekt elkészítésén dolgozik, amely a szegedi boszorkányperek történelmi dokumentumait és legendáit a mai szegediek személyes vagy fikciós történeteivel szövi össze. Rajtuk kívül még Borsos Beáta, Fekete Gizi, Krausz Gergő és  Poroszlay Kristóf színművészek is részt vesznek a foglalkozáson.

Történetüldöző foglalkozás során a civil jelentkezők és színházi alkotók együttműködve, egy kreatív közösségi folyamatban kutatják a boszorkányüldözés és korunk társadalmi folyamatainak párhuzamait, miközben különböző színházi gyakorlatok és játékok segítségével keresik a személyes kapcsolódási pontokat, történeteket és városi legendákat, hogy feltárjuk miként élnek tovább napjainkban a boszorkányperek. A felmerülő tartalmakat az alkalom során rögtönzött alkotásokban összegzik, melyek inspirációs alapul szolgálhatnak majd a projekt végén megszülető közösségi színházi előadás történetéhez.

A program ingyenes, a részvétel azonban regisztrációhoz kötött és csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Kiemelt kép: A Szegedszombat című foglalkozás plakátja (Fotó: Szegedi Nemzeti Színház)