Április 28-tól újra látható a Recirquel IMA című produkciója a Müpa mellett felállított sátorban: a Vági Bence rendezte előadást június 3-ig összesen 86 alkalommal tekintheti meg a közönség.
A Recirquel tavaly áprilisban, a Bartók Tavasz keretében mutatta be az IMA című produkciót, amely a debütálását követően végig telt házzal futott a Müpa-sátorban, három hónap alatt több mint kilencezren váltottak jegyet az alkotásra. A kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző darab minden elemével arra törekszik, hogy kiszakítsa a nézőket a hétköznapok valóságából, amiben egy különleges, a szakrális helyek atmoszféráját idéző installáció segíti őket. Vági Bence, a Recirquel művészeti vezetője kiemelte, hogy az IMA bepillantást nyújt a jövő színházába, ahol nincsen hagyományos nézőtér, hanem a néző különféle megoldások révén maga is részese az előadásnak: „Ez az előadóművészeti megközelítés az Egyesült Államokban és Angliában már komoly trend, és itthon is egyre nagyobb a kereslet ezekre a produkciókra.”
Az IMA egyszemélyes darab, amelyet a társulat artistaművészei – Horváth Zita, Illés Renátó, Zsíros Gábor és Charles-Éric Bouchard – egymást váltva adnak elő. A meditatív utazáson a művészek nemcsak előadók, hanem egyben kísérői is a közönségnek. Miközben a koreográfia mindegyik előadásban ugyanaz, a művészek a különböző zsánerszámaik, eltérő személyiségük miatt más-más aspektusait jelenítik meg ugyanannak a művészeti tartalomnak. A produkcióban nagy hangsúlyt kap az összművészeti alkotói munka: a látvány- és fénytervezés, a zene és a hangzás együttesen hozza létre az installáció terének tágas, lebegő élményét. A Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által fémjelzett zene nélkülözhetetlen része az előadásnak, csakúgy mint a produkcióban különleges szerepet kapó fények, amelyekért Lenzsér Attila lightning designer felelt. Az Ima-installáció Vági Bence és Vladár Tamás alkotása, az előtér látványa pedig Iványi Árpád közreműködésével jött létre.
Kiemelt kép: Jelenet az IMA című előadásból (Fotó: Hirling Bálint)

