Élőben követhetik az érdeklődők október második hétvégéjén a Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő Nemzeti VERSeny döntőjét.
A teátrum idén hetedik alkalommal hirdette meg a Magyar Versmondók Egyesületével közösen a Nemzeti VERSenyt, amelyre akár a világ másik pontjáról is nevezhettek az érdeklődők. A tavaszi elődöntőre a nevezők videón küldték el versmondásukat, közülük előbb a neves művészekből álló zsűri, majd a közönség döntötte el, kik juthattak tovább a középdöntőbe. Itt már videoklipet kellett forgatniuk egy újabb vers elmondásával, amelyekből a zsűri és a nézők kiválasztották a legjobb 25 versenyzőt, aki színpadra állhat a Nemzeti Színházban október 8-án és 9-én. A döntő népes közönség előtt zajlik, hiszen a Gobbi Hilda Színpadon megvalósuló eseményre az érdeklődő nézők ingyenesen regisztrálhatnak. A zsűritagok, a művészek helyben kommentálják majd a produkciókat és beszélgetnek a színpadra lépőkkel. Aki pedig otthonról szeretné élőben követni a programot, a Nemzeti VERSeny és a Magyar Versmondók Egyesülete Facebook-oldalán keresztül teheti meg.
Az ország minden pontjáról, a Kárpát-medencéből, sőt, az óceánon túlról is érkeznek versmondók a Nemzeti VERSenyre: az anyaország mellett Kárpátalja, Erdély, Vajdaság, a felvidék, Nyugat-Európa és az Egyesült Államok területéről is neveztek versmondók és versklipes alkotók, akik közül a hétvégén 25 előadó lép színpadra. A zsűritagok között szerepel Bakos-Kiss Gábor színművész, Barta Ágnes színművész (aki a döntőre Szűcs Nellit váltja), Lutter Imre előadóművész, költő, a VERSeny főszervezője, Szabó László kommunikációs szakember és Wiegmann Alfréd rendező. A versenyzőktől három verset hallhat a közönség, amelyek közül egy Jókai Anna, Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula vagy Kisfaludy Sándor alkotása, tekintettel a költők születési évfordulóira, valamint egy klasszikus és egy kortárs magyar költő szabadon választott verse. Reflektálva a 2022 február végén kitört orosz-ukrán háborúra, az utóbbi két vers egyike a háború és a béke témájához kapcsolódik, és az egyik vers videoklip formájában látható. A műsort Baranyi Lia versmondó vezeti. A versklipek már megtalálhatók a Nemzeti VERSeny YouTube csatornáján.
Kiemelt kép. Pillanatkép a tavalyi Nemzeti VERSeny szuperdöntőjéről (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)