Szeptember 5-én indul újra a 7M – Vállalati és kulturális együttműködések című képzés, amely során egyedülálló módón ismerkedhetnek meg a hallgatók a művészeti világ hét ágával. Az oktatók a klasszikus és könnyűzene, a képzőművészet, a tánc, a színház, a design és a film átfogó bemutatása törekszenek.

A kurzus célja, hogy felismerhetővé váljon, hol találják meg magukat a hallgatók az együttműködésekben és mitől lesznek olyan emberek a munkahelyükön, akik rendkívül előremutató és értékalapú módon segíthetik a két világ összekapcsolódását. Éppen ezért, főleg azokat a vállalati marketing, kommunikáció, HR, projekt és brand management területéről érkező jelentkezését várják, akik keresik az új megoldásokat és hisznek az értékteremtésben. Az alkalmakat a szakterületük meghatározó szereplői tartják, valamint olyan (el)ismert vállalati menedzserek is érkeznek, akik valódi motorjai a saját vállalkozásukban ezen együttműködéseknek. 

Az idei oktatók között Balogh Máté András (Art is Business Egyesület), Bérczi Linda kulturális menedzser (a The Space Galéria vezetője), Deák Zsuzsanna, egyéni adományozásért felelős menedzser (Budapesti Fesztiválzenekar), Horváth Máté marketing vezető (Katona József Színház), Hóbor Helga kommunikációs vezető (Nemzeti Táncszínház), Jászay Tamás színikritikus (a Revizor – a kritikai portál főszerkesztője), Kalocsay Gergely (a Pályázati rendszer jogi támogatását ellátó részleg vezetője, Nemzeti Filmintézet), Kégli Balázs ügyvezető igazgató (Kultúra 2008 Művészeti Nonprofit Kft. – Szépművészeti Múzeum), Mayer Kitti designteoretikus, Péli Nagy Kata közgazdász, (a Táncművészet főszerkesztője), Podlovics Péter könnyűzenei menedzser (az XLNT Booking & Records ügyvezetője), Rozgonyi-Kulcsár Viktória vezető (Jurányi inkubátorház), Zachar Balázs producer (Proton Cinema) és 
Zsoldos Dávid (Papageno alapító-tulajdonos) szerepel. 

A képzés szeptember 5-én veszi kezdetét, 15 héten át tart, minden hétfőn 17:30 és 20:30 között. A jelentkezési határidő augusztus 30.

Kiemelt kép: 7m képzés (Fotó: Mohai Balázs)