14 évvel ezelőtt indult útjára a Kultkikötő fesztivál, amely három állandó játszóhelyén (Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen), egész nyáron színes programokkal, koncertekkel, izgalmas színházi előadásokkal várja a Balaton partján pihenő és kultúrára szomjazó közönséget. A megszokottan színvonalas, és természetesen minden esetben élő produkciók mellett sok újdonságot és változást is hoz ez az évad.

Idén nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a gyermekprogramokra, emellett csökkentettek a jegyárakon, és a programstruktúrájukon is változtattak: „Azt látjuk, hogy egyre nagyobb igény van a Balaton-parton nyaraló közönség körében a kisebb korosztály számára szervezett programokra. A tavalyi év tapasztalata az volt, hogy a gyerekelőadásaink szinte minden alkalommal teltházzal mentek. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy – akárcsak a felnőtteknek szóló produkciók esetben – a bábszínházi, gyerekszínházi előadásoknál is figyelünk arra, hogy nívós és elismert társulatokkal működjünk együtt” – közölte Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója. – „Szintén a korábbi évek tapasztalatai vezettek el minket oda, hogy módosítsunk a programstruktúrán és a jegyárakon – utóbbi olcsóbb, előbbi feszesebb és fókuszáltabb lett. Figyelünk arra is, hogy hasonló profilú előadások ne menjenek ugyanazokon a napokon az egymáshoz közel eső helyszíneken. Ennek megfelelően Balatonföldváron zömében pénteken és szombaton, Balatonbogláron – kisebb eltérésekkel – csütörtökön és szombaton, Balatonfenyvesen péntekenként, Badacsonyban pedig csütörtökönként várjuk az érdeklődőket. Gyerekprodukcióink pedig szinte a hét minden napját lefedik: keddtől vasárnapig várjuk a programokra a családosokat, Földváron öko-játszóházzal kiegészülve.

Felújítási munkálatok miatt Balatonbogláron új helyszínen, a Parti sétányon található teniszcsarnokba várják az érdeklődőket. Az idei évad „ínyenc” újdonsága a Kőröshegyi Levendulással közös együttműködés, amelynek keretében egy levendulamező kellős közepén élvezheti a közönség a csillagfénnyel dekorált szabadtérben szervezett akusztikus koncerteket. A nyár június 1-jén a Tompos Kátya Trió koncertjével indult, de még két alkalom hátravan a varázslatos helyszínre szervezett sorozatból: június 29-én Bereczki Zoltán Akusztik, július 27-én pedig Náray Erika Quintet lép majd fel.

Annak ellenére, hogy idén még az eredeti helyszínen működik a földvári Kultkikötő (a felújítások jövőre itt is elkezdődnek), több, a komfortfokozatot megemelő újdonsággal készülnek a szervezők: a jegyiroda a városközpontban, a posta és a játszótér ölelésében, a büfé a központi helyszínen, az árnyas park által határolt szabadtéri színházon belül kávékülönlegességekkel, speciális levendulás KULTlatte-val, balatoni borokkal, valamint színházi KULTmenüvel várja az érdeklődőket. Szintén az idei évad újdonsága, hogy a közönség a hagyományos jegytípusok mellett, 10.000,- Ft értékű mecénás jegy vásárlásával is támogathatja a Kultkikötő működését.

Kiemelt kép: Kultkikötő