Július 31. és augusztus 2. között rendezik idén a Paloznaki Jazzpikniket a Balaton-felvidéki településen, ahol olyan sztárok állnak majd színpadra, mint Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz vagy Mario Biondi.
“Ahogy az eddigiek, az idei is sokszínű fesztivál lesz, a zenéket, a közönséget, a szórakozást és a generációkat tekintve egyaránt. A Jazzpiknik zenei felhozatala továbbra is különleges abban, hogy olyan előadókat hozunk el, akik más hazai fesztiválon ritkán vagy egyáltalán nem lépnek fel” – nyilatkozta Valde Orsolya, a Jazzpiknik alapító-fesztiváligazgatója a rendezvényt ismertető múlt hét keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Érdemes lesz figyelmet szentelni a fiatalok körében igen népszerű Lukas Graham dán popcsapatnak, akik már több világslágert is maguknak tudhatnak, például a 7 Years, a Love Someone, a Mama Said vagy a Share That Love című dalokat. Augusztus 1-én, a popbanda utána lép a nagyszínpadra Judith Glory Hill, Grammy-díjas énekesnő, aki családi zenekarával érkezik, és akik minden kétséget kizáróan igazi amerikai koncertélményt hoznak majd Paloznakra.
Forrás: Judith Hill hivatalos YouTube oldala
Ne felejtsük ki a július 31-én fellépő francia Zazt sem, aki több éves egyeztetés után végre el tud jönni az idei Jazzpiknikre. Mindezek mellett, az újonnan fellépő nagy nevek sem maradnak el, ugyanis hallhatóak lesznek az elmúlt években nagy sikert arató előadók közül többen is, mint a Matt Biondi és az Earth vagy a Wind & Fire Experience is.
A nagy sztárok mellett a hangulatot számos dj-szett fogja kiegészíteni 2025-ben is, színpadra lép a Palo Canto feat Nóvé Soma, Andrew J & Dan von Schulz, a Get Funky és a Groove Generation, de magyar fellépőkből sem lesz természetesen hiány, találkozhatunk majd többek között a Lóci játszik, a Stinky Bugs vagy a Random Trip Vibe Changers x Wolf Kati formációval is, de a dzsessz-színtér szereplői is bővelkednek kiváló nevekben.
Idén új helyszínnel bővül a fesztivál, a Bordivat Udvarral, ahol a Balatoni Kör terméke, az olaszrizling alapú Balaton Bor kóstolható meg, amelyet mintegy tizenöt borász készít, illetve divatbemutató is lesz a Banana Moon fürdőruhamárka és a Mero luxus divatmárka közreműködésével.
Kiemelt kép: Életkép a 2024-es Jazzpiknikről (Fotó: Mónus Márton/Mohai Balázs, Forrás: jazzpiknik.hu)