Kolodko Mihály Ungváron született, azonban anyai ágon magyar származású. Művészi irányú érdeklődése a középiskola elvégzése után az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolába vezette, majd 2002-ben diplomát szerzett a Lembergi Művészeti Akadémia szobrász szakán. Alapvetően a monumentális szobrászat érdekelte, de ez a műfaj inkább a korai évekre, a Szovjetunió időszakára volt jellemző, ahol a nagy, csodálatot kiváltó alkotásokat kedvelték. Eleinte köztéri szobrokat készített, mivel tanulmányait a plan air művészet terén gyakorolta, egyéni és csoportos munkákban is. Legtöbb szobra Ungváron található, de miután 2017-ben áttelepült Magyarországra, itt is megjelentek alkotásai, mint például a Főkukac a Bem rakparton, a Kockásfülű nyúl a Budai Várban, Mekk Elek a Széll Kálmán téren vagy éppen a Lisa Simpson a Jászai Mari téren.
Legújabb alkotása egy kutyafalkát ábrázol, amely annyiban tér el az eddig felállított szobroktól, hogy azok a Batthyány utca–Hattyú utca által közrefogott névtelen kis tér több szegletében kerültek felállításra. A kutyavásárra egyébként az itt elhelyezett pár centis kis Mátyás-érme is utal. A szobrok más most nagyon népszerűek, hiszen rengeteg ember áll sorba azért, hogy képet készíthessen velük.
Kiemelt kép: Kodolko Mihály kutyaszobrainak egy részlete (Fotó: Nagy Ferenc)