Január 23-án debütál az OPERA és a Genfi Grand Théâtre koprodukciójaként megvalósuló Háború & Béke című grandiózus előadás a Magyar Állami Operaházban, Calixto Bieito rendezésében.
Szergej Szergejevics Prokofjev tizenhárom jelenetbe sűrített, kétrészes zenedrámáját Lev Tolsztoj Háború és béke című történelmi regénye ihlette, a 20. századi komolyzene egyik legkiemelkedőbb alakja az oroszországi náci megszállás ideje alatt írta meg 72 karaktert felvonultató operáját. A mű első fele a szerző legszebb és legintimebb tablóit vonultatja fel, míg a második rész ezzel szöges ellentétben áll, itt a háború, a tömegek harca jelenik meg mesterien megfestve. A „békét” és a „háborút” pedig a szerelem és a halál témájának plasztikus megjelenítése szövi gigantikus egésszé.
Calixto Bieito spanyol rendező, aki arról ismert, hogy a klasszikus műveket általában radikális módon interpretálja, nem először dolgozik hazánkban, 2021 júniusában volt ugyanis Bizet Carmenjének bemutatója, amelyet szintén ő jegyez. A 2017 óta a bilbaói Teatro Arriaga művészeti igazgatójaként is tevékenykedő alkotó most Rebecca Rijgst díszlettervezővel és Ingo Krügler jelmeztervezővel álmodja közösen színpadra a Háború & Békét orosz nyelven, magyar és angol feliratokkal.
A főbb szerepekben Szegedi Csaba (Andrej Bolkonszkij), Brassói-Jőrös Andrea (Natasa Rosztova), Brickner Szabolcs (Pierre Bezuhov), Fried Péter (Kutuzov marsall), Hajna Zsolt (Napóleon) és Kovács István (Ilja Rosztov gróf) láthatóak. A karmester Alan Buribayev lesz.