Az elektronikus zenei műfajok széles skáláját vonultatja fel idén a Balaton Sound: Európa legmenőbb vízparti fesztiválja június 28. és július 1. között hatalmas világsztárokkal, igazi műfaji különlegességekkel, zenei újdonságokkal várja a szórakozni vágyókat Zamárdiban. A szervezők arra törekednek, hogy az EDM sztárok mellett az underground szcéna, a hömpölygő techno és az elektronikus zene számos egyéb műfajának legjobbjaival is megtöltsék a teret, ezáltal biztosítva a fesztivál sokszínű és izgalmas programját.
A Nagyszínpon továbbra is javarészt EDM sztárok váltják majd egymást. A korábban már bejelentett nevek, mint például Armin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell vagy KSHMR mellé most újabb fellépők érkeznek, mint például a világ egyik éllovasa, Tiësto, Blasterjaxx és Regard. Az alternatív elektronikus zene rajongóinak kedvezve, a fesztiválon belül, a B my Lake nevével fémjelzett színpadokra már majdnem teljes a lista: Charlotte de Witte, Enrico Sangiuliano, Carl Cox, Joseph Capriati, az Artbat, Adam Beyer, Gioli & Assia, Tinlicker, Satori.
Új színpaddal is színesedik a Sound idei kínálata: a Dreher Színpadon ikonikus party brandek váltják majd egymást naponta, a nagyszínpados programok végeztével. Itt mutatkozik majd be a house és tech house műfajokra specializálódott Claptone Masquerade partisorozata, élén természetesen az arany maszk mögé bújó DJ-vel. De itt mutatkozik be a Rave Culture is, amely brand azzal a céllal született, hogy új szintre emelje az elektornikus ütemű bulik élményét, vagy a W&W, akik a trance vonalán indulva a big room house és az EDM egyéb műfajai felé vezényelnek. Ugyanez a helyszín fogadja be a nagy népszerűségnek örvendő holland Q-Dance csapatát, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira összpontosítanak, olyan nevekkel most, mint a Sub Zero Project, RAN-D, Sefa vagy Sound Rush.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Balaton Soundról (Fotó: hellobalaton.hu)