Apor Vilmos, Bartók Béla, valamint Kodály Zoltán szelleme, a népzene, a humanizmus, a tisztaság, az önfeláldozás az egyik oldalon, a másik póluson a hatalom és bosszúvágy, a kegyetlenség – újabb 16 színházi előadás kapott helyet a Déryné Program Országjárás alprogramjában.

A klasszikus prózától, a táncszínházi és zenés produkciókon át a meseoperáig terjed a műfaji kínálat. Az újonnan bekerült előadások között szerepel a Győri Nemzeti Színház Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című drámája, amely a színház, a film és a kortárs zene egyedülálló ötvözete Dér András szakrális szövegével és Selmeczi György komponálta zenével. A Gyulai Várszínház a De mi lett a nővel? című Csehov darabbal, míg a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház Petőfi klasszikusával, A helység kalapácsa című előadásával gazdagítja a repertoárt. A Kaláka együttes Kányádi Sándor verseit zenésítette meg, Vannak vidékek címmel, míg A Boldog herceg című meseopera Oscar Wilde nagysikerű, mára klasszikussá vált novelláját dolgozza fel. A Múzsák Társulat Kincskereső kisködmön című előadása az egész családnak tartalmas szórakozást ígér. A Nemzeti Emlékezet Bizottság Magyar Hősök című előadása a XX. század nagy drámáinak közepébe kalauzol. A szereplők olyan hétköznapi emberek bőrébe bújnak, akik emberiességük, együttérzésük, hazaszeretetük vagy hitük szerint hőssé váltak akár a saját életük feláldozásával. Szép Ernő Május című írása, a Soltis Lajos Színház produkciója, valamint Újhelyi Kinga Anyaöl című előadása szintén a drámák sorát folytatja. Az Elem című darabban Mucsi Zoltán és Kerekes Éva szereplésével egy idős házaspár hétköznapjaiba nyerünk bepillantást.

Feledi Project: Esszencia (Fotó: jegy.hu)

A táncszínház szerelmesei is könnyen találnak kedvükre valót, hiszen az új produkciók sorát gazdagítja a Győri Balett Romance – Kodály Zoltán műveire, valamint a Feledi Project ESSZENCIA című produkciója. A Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes Művész Velekei László a nagysikerű KODÁLY című darabot újragondolva alkotta meg a világhírű zeneszerző munkásságának minden szegletéből hasító Romance című koreográfiáját, tisztelegve ezzel a magyar zenetudós, zeneoktató és népzenekutató előtt. Hasonlóan a Győri Baletthez, a Feledi Project produkciója tisztelgés a 20. század egy másik meghatározó zenei nagysága, Bartók Béla előtt. A Bartók 15 parasztdal zenéjének készített adaptációjára megálmodott koreográfia az érzetek és érzelmek kivételes találkozását mutatja be, a belső lelki szépség védelmére és megbecsülésére fókuszál.

Az aktuális előadásválasztási időszak október 31-ig tart: a befogadóhelyek 2023 első harmadévére tudnak színházi előadást választani az immáron 111 produkciót tartalmazó repertoárból.

Kiemelt kép: Bakos-Kiss Gábor Aporként a győri próbán (Fotó: Győri Nemzeti Színház)