Zeneipari díjat alapít a Music Hungary Szövetség: a nyolc kategóriában meghirdetett elismerést a 10. Music Hungary Konferencia & Showcase második napján, november 30-án adják át Veszprémben.
A Music Hungary Konferenciát a szövetség a tavaly elindított hagyományt folytatva egy kurátor – ezúttal Kamau Makumi, a Mary Popkids énekese, zeneszerzője – vezetésével rendezi meg. Weyer Balázs elnök elárulta, hogy egy másik tavaly indított kezdeményezést is folytatnak, a konferenciát így ismét feltörekvő, friss zenekarokat bemutató showcase-program kíséri. Idén három veszprémi helyszínen 25 zenekar lép fel, akiket pályázaton választott ki a szakmai zsűri. A kezdeményezés célja, hogy a feltörekvő hazai előadókat összekösse a klubokkal és a fesztiválokkal. Nem zenei tehetségkutatóról van tehát szó, a Music Hungary Showcase-en már fesztiválra kész előadók lépnek fel.
Kamau Makumi szerint az idei konferencia fókusza a zene és ember kapcsolata, célja pedig, hogy ezt a témát minden aspektusából körüljárja a magánélettől a technológiai változásokon és trendeken át a határterületekig. Szó lesz például a zeneipari szereplők munkája és magánélete közötti egyensúlyról, azt kutatva, hogyan lehet teljes életet élni egy ilyen, akár extrém terheléseket generáló iparágon belül. A konferencia vizsgálja majd a zenei klubok feladatait, a helyi kulturális életbe való beépülési lehetőségeket, de a változó gazdasági környezet jelentette kihívásokat, a zeneipari szereplők anyagi kilátásait is.

Weyer Balázs a 2020-as Music Hungary konferencián (Fotó: Music Hungary Szövetség)
Idén először kerülnek átadása – a konferencia második napján – a Music Hungary díjak. Bár Magyarországon már léteznek specifikus zenei díjak, a Music Hungary díjjal azonban a szövetség komplex zeneszakmai elismerést kíván létrehozni, amely a könnyűzene kiemelkedő tehetségeit és szakembereit tünteti ki a zenészektől a háttérben dolgozókig. A díjat nyolc kategóriában ítélik oda, elismerve a legjobb zeneszakmai háttérteljesítményt, az év magyar zenei produkcióját, a legjobb vizuális teljesítményt, a leginnovatívabb zeneipari újítást, valamint a legjobb egyéni szakmai teljesítményt. Ezen felül kitüntetik a zeneiparral foglalkozó újságírókat, a hasznos társadalmi kezdeményezéseket, továbbá a zene és más művészeti ágak vagy akár a tudomány érintkezési pontjaiban létrejött produkciókat is. A jelöléseket október 2-ig lehet elküldeni, amelyekből héttagú szakmai bizottság állítja össze a döntősök listáját, hogy végül november 30-án hirdessék ki a nyolc kategória nyerteseit.
Kiemelt kép: Kamau Makumi (Fotó: hotsmusic.hu)