Az EXIT Generáció szeptember 15-én nagy sikerrel mutatta be a Radnóti Tesla Laborban Feljegyzések az egérlyukból című előadását. Dosztojevszkij klasszikusából Mikó Csaba (az előadás rendezőjével, Farkas Ádámmal való együtt gondolkodás alapján) írta a színpadi adaptációt, ami ebben a formájában ősbemutatónak számított. December 14-én teljesen új szereposztásban tér vissza a produkció a Kazinczy utcában található játszóhelyre.

Az előadás rendezőjét, Farkas Ádámot a sértettség és annak mozgatórugói izgatják, ezért két, egymástól eltérő szemszögből, két különböző mű segítségével járja körbe a témát. A Szophoklész Philoktétésze nyomán íródott Seb című előadás a környezet felől, vagyis kívülről közelít: mi történik akkor, ha egy fiatalember a konfliktus forrása és a körülötte élők gyűlölik egymást különböző sértettségeik mentén. A Feljegyzések az egérlyukból esetében viszont a perspektíva belülről kifelé irányul, a főhős haragszik a világra, ő a „sértett” és azt követhetjük nyomon, hogyan hat ez ki rá és a saját életére. „Idei évadunkban központi szerepet kapott a sértettség, mint téma. Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregénye és az abból készített előadásunk is ezt a témát járja körül. A sértett lelki világát mutatja be aprólékos módon, a lelki mechanizmusok mélyére ásva. A rengeteg sérelem, ami a darab főhősét érte végül képtelenné teszi a szeretet befogadására. Mindig érdekelt az a mechanizmus, melyben a sértett saját magát sodorja egyre kilátástalanabb helyzetbe, azzal, hogy sérelmeit dédelgeti magában, ahelyett, hogy megpróbálná feldolgozni azokat. Nagy hatással volt rám, amikor először olvastam a regényt. Szélsőségesen túlzónak éreztem, ugyanakkor mégis magamra ismerek bizonyos mechanizmusokban. Néha még valamiféle leleplezettség érzés is elfogott. Azt gondoltam, hogy ez azt jelenti, hogy dolgom van ezzel a művel. Különösen közel áll hozzám az, ahogyan a regényben együtt jár az abszurditás és a végletes realizmus. Egymást erősítve működnek együtt a darabban is, mint a humor és a drámai feszültség” – árulta el korábban nekünk a rendező.

Pillanatkép a Feljegyzések az egérlyukból próbájáról (Fotó: EXIT Generáció)

Farkas Ádám a Színművészeti végzőseként egy monodráma vizsga kapcsán találkozott először a könyvvel, ami nagy hatással volt rá. Az EXIT Generáció egyik első előadásaként, Mikó Csaba íróval közösen fogtak hozzá a mű színpadi adaptációjához. A korábbi monodráma feldolgozásokhoz képest úgy érezték, erősebben szólalna meg a mondanivaló, ha többszereplős dráma készülne belőle. A szövegkönyv bár követi a kisregény cselekményét, több ponton is eltér attól, kerültek bele új jelenetek is, amik a szereplők karakterét és a drámai cselekményt hivatottak aláhúzni és kiemelni. A próbák tavasszal, a pandémia második hulláma idején zajlottak, a premierre szeptember közepén került sor a Radnóti Tesla Laborban. Az előadás azonban csak egyszer került műsorra, mert, mint Farkas Ádám mondja, „a színházban vannak olyan pillanatok, amikor az emberek útja elválik. Ez is egy ilyen helyzet volt. Néhány színész és én máshogy képzeltük el a közeljövőt, ami ellehetetlenítette a közös munkát”. Most egy teljesen új szereplőgárdával (Porogi Ádám, Lábodi Ádám, Mikola Gergő, Dankó István és Nagy Katica) újra próbálják a darabot. A mondanivaló és az üzenet a rendezői szándék szerint változatlan, a darab szövete és szövege ugyanaz, de a szituációk és helyzetek értelemszerűen módosulnak, hiszen a most beálló színészek más egyéniségek, eltérő karakterek, színpadi jelenlétük más tartalmakat hordoz, mint elődeiké. Ezáltal az előadás is más hangsúlyokat kap. Az előadást az új beállókkal december 14-én tekintheti meg először a közönség a Radnóti Tesla Laborban.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Feljegyzések az egérlyukból próbájáról (Fotó: EXIT Generáció)