Újabb ősbemutatóra készül a Katona József Színház: Spiró György 2019-ben íródott Főtitkárok című tragédiáját tűzik műsorra márciusban.
Spiró György 2019 novemberétől – részben már a járvány idején – két tragédiát (Főtitkárok, Sajnálatos események) és egy közjátékot (Brioni közjáték) írt a XX. század második felének magyar történetéből. A művek 2020 őszén nyomtatásban is megjelentek a Scolar Kiadó gondozásában. A Katona József Színház március 4-én mutatja be a Kamrában, Zsámbéki Gábor rendezésében a Főtitkárok című darabot, melynek próbafolyamata hamarosan kezdetét veszi. A történelmi vonatkozású dráma szereplőit Elek Ferenc, Fekete Ernő, Mészáros Béla, Rajkai Zoltán, Vajdai Vilmos, Vizi Dávid, Gloviczki Bernát és Jakab Balázs kelti majd életre. A díszletet Khell Csörsz, a jelmezeket Szakács Györgyi tervezi, az előadás zenéjét Vajdai Vilmos szerezte, valamint neki köszönhetjük a produkcióban feltűnő képanyagokat is.
Spiró György az alábbi gondolatokat fogalmazta meg legfrissebb drámája kapcsán: „Váratlanul jöttem rá 2019 végén, hogy Kádár János, akinek a XX. század második felének magyar történelmében végig fontos, időnként pedig meghatározó szerep jutott, feltétlenül színpadra való. Úgy döntöttem, hogy a szereplőket elsősorban a saját eredeti szövegeikkel fogom jellemezni. A történészek és a levéltárosok sok évtizedes feltáró és elemző munkája nélkül nem boldogultam volna; az anyag válogatása, csoportosítása és értelmezése azonban az én felelősségem. Izgatottan várom, milyen hatást keltenek az alakok a színpadon.”
A Főtitkárok premierjére (amelyet március 3-án nyilvános főpróba előz meg) március 4-én kerül sor, ezt követően a hónapban további három alkalommal lesz látható az előadás a Kamrában.
Kiemelt kép: Spiró György (Fotó: Németh Dániel/Magyar Narancs)