Március 15-én egy, Magyarországon még sosem látott show-val vezeti be a MusicalNeked Produkció a legújabb előadását. A Kőszívű – A Baradlay-legenda című darab egy nyilvános olvasópróbával debütál a közönség előtt, amely során a színészek a teljes szöveget fogják elmondani és elénekelni.

A MusicalNeked Produkció, amely nagy sikerrel állította színre és játssza immár két éve a Puskás, a musical című előadást – amely több mint 45.000 nézőjével 2021 legnézettebb színházi előadása lett – március 15-én mutatja be új produkcióját, a Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényéből készült Kőszívű – A Baradlay-legenda című előadást. A darab írói Szente Vajk és Galambos Attila, zeneszerzője Juhász Levente, rendezője Szente Vajk, producere Szabó László.

A március 15-i eseményen az alkotók bemutatják a teljes darabot, tánckoreográfia és színpadi mozgások nélkül, de látványos kiállításban, teljesen élő hangzás mellett, egy 40 fős kórus, 70 négyzetméter ledfalon történő vetítés és jelmezrészletek támogatásával.

A darab ősbemutatója június 17-18-án lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A főbb szerepekben Miklósa Erikát, Náray Erikát, Polyák Lillát, Kovács Gyopárt, Gubik Petrát, Katona Kingát, Szerednyey Bélát, Feke Pált, Veréb Tamást, Ember Márkot, Fehér Tibort, Serbán Attilát, Berettyán Sándort és Barabás-Kiss Zoltánt láthatja a közönség. Azonban a szereposztásra egy különleges játék keretei között derül majd fény az olvasópróba alkalmával, amelyben a közönség is részt vehet. A 19.00 órakor kezdődő előadásra jegyet vásárlók ugyanis ingyenesen, a jegyükön található kód segítségével részt vehetnek egy játékban, ahol megtippelhetik, hogy melyik színész melyik szerepet fogja játszani. A tippeket március 13-án 12.00 óráig lehet elküldeni a koszivumusical.hu oldalon, a legjobban tippelők között 1 millió forintot oszt szét a produkció.

Kiemelt kép: Kőszívű – A Baradlay-legenda (Fotó: MusicalNeked Produkció)