Szinger–Songwriter címmel az Artisjus új podcastet indított, amelynek dr. Szinger András főigazgató a műsorvezetője. A négyrészes első évadban a házigazda egy-egy dalszerzővel beszélget a zenei világ történéseiről, pályájuk fontos dilemmáiról és közös kapcsolódási pontokról, illetve az alkotás jövőjéről a mesterséges intelligencia korában. A sorozat első vendége Palya Bea, de érkezik még Balogh Máté, Lovasi András és Mirtse Korinna.
Szinger András egyszerre lát rá a szerzőket foglalkoztató mindennapi, gyakorlati kérdésekre és a hazai, valamint a nemzetközi jogi környezet folyamatosan változó kihívásaira – innen született a podcastsorozat ötlete is. A beszélgetésekben azonban elsősorban nem jogászként vagy intézményvezetőként van jelen, hanem kíváncsi, zeneszerető partnerként ül le vendégeivel.
Véleménye szerint a 2000-es volt az utolsó változatlan év a szerzői jog területén, azóta folyamatosan változik a világ. Ennek a következő, mindent megbolygató lépcsőfoka a mesterséges intelligencia, hiszen tömérdek kérdést felvet a mások szellemi termékéből új tartalmat generáló szoftver jogi kérdése. Szerinte az AI térnyerése valódi korszakhatárt jelez, ilyenkor pedig érdemes megkérdezni mi a véleménye a tűzhöz közelieknek.
„Ezekben a beszélgetésekben olyan fontos ügyekről van szó, amelyek nemcsak azokat kell, hogy érdekeljék, akik a zenét „csak” hallgatják vagy inspirálódnak belőle, hanem a zenei szcéna jövőjét befolyásoló döntéshozókat is. Kell, hogy értsék, hogy most mi forog kockán, mi a tét” – hangsúlyozza a podcast házigazdája.
Az első évad vendégei: a világzenei és népzenei színtér egyik legismertebb alkotója, Palya Bea; a fiatal kortárs zeneszerző-generáció markáns hangja, Balogh Máté; az alternatív magyar könnyűzene meghatározó alakja, Lovasi András; valamint a fiatal generáció sokoldalú alkotója Mirtse Korinna.
Az első epizód már elérhető az Artisjus YouTube-csatornáján és a Dalszerző Podcast Spotify-, Apple- és YouTube Music-felületein, ahova a következő epizódok kéthetes rendszerességgel érkeznek majd.
Kiemelt kép: Palya Bea az első adásban (Forrás: Artisjus)


