A Van Művészi Vénád? elnevezésű nemzetközi pályázatot idén 14. alkalommal hirdeti meg a Ludwig Múzeum. A fiatalokat megcélzó projektre a jelentkezési határidő 2022. október 2.

A Ludwig Múzeum kiemelt figyelmet fordít a múzeumpedagógia munkákra, aminek az égisze alatt jöhetett létre a Van Művészi Vénád? pályázat is. A felhívás olyan középiskolás, kortárs művészetek iránt érdeklődőket céloz meg, akik szeretnék kipróbálni kreativitásukat. A Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon megrendezett program az alkotókészség felébresztésén felül komplexitásban gondolkodik, hiszen lehetőséget kínál a kortárs művészeti élettel való megismerkedésre, illetve az együttműködésre másokkal.

Az idei témaválasztás nem más, mint a Food, vagyis étel. Az egyszerűnek és talán kicsit közönségesnek is ható tematika azonban annál szélesebb lehetőségeket kínál. Létezésünk lételeme, társadalmilag, kulturálisan meghatározók az étkeink, ráadásul gazdasági és politikai kérdéskör is, gondoljunk csak az ukrán-orosz háborúra, hogy csak néhány támpontot említsünk.

A pályázatra 3-6 fős, 15 és 19 év közötti diákcsoportok jelentkezését várják október 2-ig, de részletes bemutatást is hallhatnak az érdeklődők online, szeptember 13-án a múzeum Ped.Kedd alkalmával, amikor az idei Van Művészi Vénád? pályázat lesz a téma.

További információ itt érhető el a Ludwig Múzeum honlapján

Kiemelt kép: Alkotás a 2021-es Van Művészeti Vénád versenyből (Forrás: www.deak17galeria.hu)