Augusztus 26. és szeptember 1. között MiraTone néven rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Akadémiát.

Miranda Liu hegedűművész hat évvel ezelőtt indította el programsorozatát, amely a kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását, valamint a tehetségek felkarolását tűzte ki céljául. Az idei MiraTone Fesztivál és Akadémia résztvevői között szerepel többek között Miranda Liu hegedűművész, Alexandra Tirsu moldáv hegedűművész, Adolfo Gutiérrez Arenas spanyol csellóművész, Borbély László és Boros Misi zongoraművészek, Ilya Kondratiev orosz zongoraművész, Győri Noémi és Adriana Ferreira fuvolaművészek, valamint Pálfi Csaba klarinétművész. Emellett a V4 Vonósnégyes és a csehországi Bennewitz Quartet is színpadra lép. A VI. MiraTone Fesztivál és Akadémia 2024-ben is nyitva áll minden hegedűs, brácsás, csellista, fuvolista, klarinétos, zongorista és kamaracsoport előtt, várják a jelentkezésüket a fesztiválra és az akadémiára.

A rendezvény újdonságaként – és a nyárvégi programsorozat felvezetéseként – rendezik meg a kvartett-fesztivált, amelyen Beethoven, Britten, Dohnányi, Haydn, Kodály, Mozart, Schumann és Weiner kamarazenei művei csendülnek majd fel Miranda Liu, Rózsa Gerda, Móré László, Aranyos János, a V4 Vonósnégyes és a Central European String Quartet előadásában május 26-án és 31-én a Gellért-hegyen a Filozófusok kertjében.

Kiemelt kép: Miranda Liu hegedűművésznő (Fotó: Suha Péter)