Két újabb magyar tartalommal bővül január 1-jétől a Netflix kínálata: hétfőtől elérhetővé válik a Tündérkert című sorozat és a Zanox – kockázatok és mellékhatások című film is.

A magyar Trónok harcaként is emlegetett Tündérkert – Kísértések kora című televíziós sorozat, amelyet Bereményi Géza és Tasnádi István jegyeznek íróként, október 13-án debütált a Duna Televízió műsorán. A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötetére támaszkodó széria a 17. század eleji Erdélybe kalauzolja a nézőket, a szinte még kamasz Báthory Gábor fejedelemmé válását követhetjük nyomon, aki a béke megteremtése helyett arra törekszik, hogy népének hatalmat és dicsőséget szerezzen. A 8 részes sorozatot 95 napig, 11 különböző helyszínen forgatták, több mint 70 színésszel, illetve 1600 statiszta és számos kaszkadőr közreműködésével. A főbb szerepekben Katona Péter Dániel, Bokor Barna, Szamosi Zsófia, Szőke Abigél és Balsai Móni látható.

A 2022-ben bemutatott Zanox – kockázatok és mellékhatások című scifi-vígjáték a 18 éves, végtelenül gátlásos Misiről szól, aki pánikrohamai ellen a Zanox nevű kísérleti gyógyszert szedi, amelynek nem várt mellékhatásaként képes lesz utazni az időben. Ezt a szupererőt kihasználva háromszor is visszatért az érettségi bulija idejére, hogy a korábbi hibáiból tanulva végre elnyerhesse szerelme, Janka kegyeit. Baranyi Benő rendezésében Misit Bálint Előd, míg Jankát Erdős Lili alakítja, akikhez mások mellett Danis Lídia és Krisztik Csaba is csatlakozik.

A Netflixnek köszönhetően tehát két friss magyar alkotással is kezdhetjük hétfőn a 2024-es évet!

Kiemelt kép: Tündérkert (Fotó: MTVA)