Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány. Az elismerést, valamint annak idei hét jelöltjét hétfőn, a magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja, Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján mutatták be a szervezők Budapesten.

Egy rangos, magas presztízsű, ugyanakkor független díjat akartunk létrehozni, és ezek a szempontok vezéreltek minket a díjazás menete, valamint a zsűri összetétele vonatkozásában is” – mondta Béres István, a 2018 óta létező Esterházy Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja. Az Esterházy Irodalmi Díjat minden évben az az író vagy költő kapja, aki az előző naptári évben a legkiemelkedőbb olyan művet (regényt, versgyűjteményt, esszégyűjteményt vagy színdarabot) adja közre, “amely humanista világlátásával, szabadságtörekvéseivel, felelős szeretetével, feddhetetlen jóindulatával és nyelvi igényességével járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország, Európa és az egész világ jobb hellyé váljék“.

Az alapítvány 30-40 irodalmi műhelytől kért javaslatokat a díjazottra, ez alapján alakult ki egy 35 műből álló lista 2024 irodalmi terméséből, amelyhez a zsűri – Kiss László író, szerkesztő, tanár; Mácsai Pál színművész; Margócsy István irodalomtörténész; Mora Terézia író, forgatókönyvíró, műfordító és Veiszer Alinda újságíró, szerkesztő – további egyet tett hozzá, majd kialakított egy hét névből és címből álló jelölti listát. Az elismerésre idén Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című regénye, Borsik Miklós Futárlíra című verseskötete, Darvasi László Neandervölgyiek I-III. című regénye, Grecsó Krisztián Apám üzent című regénye, Kiss Judit Ágnes A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul című verseskötete, Simon Márton Hideg pizza című verseskötete, valamint Szűcs Teri Visszatért hozzám az emlékezet című könyve a jelölt.

A nyertest ősszel jelenti be a zsűri. A díj egyrészt Kelemen Zénó szobrászművész Aposztróf/Idézőjel című alkotása, másrészt egy tízezer eurós pénzügyi támogatás. Az elismerés együttműködő partnere az Örkény István Színház és a Líra Könyv Zrt. Diószegi Endre, a díj edukációs programjának vezetője elmondta, hogy a jelölt kortárs irodalmi művekhez kapcsolódva oktatási segédanyagokat fognak összeállítani, ősztől pedig irodalmi vetélkedősorozatot indítanak.

Kiemelt kép: Esterházy Irodalmi Díj zsűrije és az Esterházy Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja (Fotó: Bach Máté/24.hu)