Nagy Dániel Viktor, Junior Prima díjas színművész és Hrutka Róbert zenész, zeneszerző és producerrel közösen alapított zenekara, a Wigama Lekko új videoklippel jelentkezik. A Nincsen baj című dal a leginkább az Orlai Produkciós Iroda előadásaiból ismerős fiatal alkotó életfilozófiájából merít ihletet:

„Ez volt a legelső dalom, ami megszületett. Számomra a Nincsen baj mindig azt a kettősséget fogja jelenteni, ahogyan az élethez állok: néha minden szuper, néha meg totál szívás – persze minden csak nézőpont kérdése. A zenekarnak és a csodás színész kollégáimnak is köszönöm, hogy mind zeneileg, mind képileg ilyen ütős lett a Nincsen baj klipünk.” – mondta Nagy Dániel Viktor a forgatást követően.

A Wigama Lekko 2018-ban alakult, egy évvel később jelentették meg első albumukat, melynek címadó dalához Czoller Bence rendezett most klipet. A Nincsen baj videójában az élet nyűgjeivel vívódó főhőst a reggeli készülődésétől egészen az esti randevújáig kísérjük, számtalan kínos helyzetben látjuk, mire eljön az a pont, ahol minden más megvilágításba kerül. A forgatáson közreműködött három elismert színművésznő is: Járó Zsuzsa, Szilágyi Csenge és Gombó Viola is.

Kiemelt kép: Nagy Dániel Viktor a Nincsen baj videoklipjében (Fotó: VízióMédia)