Alig egy hete mutatkozott be a noÁr legújabb klipje: a Magyar című dal videója a Mozgalom minden más ügyéhez hasonlóan, közel kétszáz rendszeres támogató közösségi finanszírozásának eredményeként valósult meg.

A sok kicsi ügyre megy. A noÁr ügye, hogy legyen egy ügyed. És akad olyan is, akinek a noÁr az ügyee. Eddig majdnem kétszáz rendszeres támogatónk van. Elképesztően nehéz időszak ez, de egy új mítoszt hozunk most közösen létre. Ez a mítosz a figyelemre, a párbeszédre, a kritikus gondolkodásra, a tettekre és a szeretetre épül. Így leszünk egy szabad és nyitott ország tudatos és cselekvő állampolgárai. Együtt” – fogalmaz Molnár Áron, Junior Prima díjas színművész.

A Mozgalom életre hívója néhány héttel ezelőtt tette fel a kérdést a noÁr a közösségi oldalain: „Te mitől érzed magad magyarnak?” A válaszokból született dal szövegvideója március 15-én, az 1848-49-es szabadságharc ünnepén debütált, sőt számos interaktív beszélgetés is szerveződött a témában Dr. Csepeli György szociálpszichológus, valamint Kampós András és Balatoni József történelemtanárok közreműködésével.

A Magyar című dal élőszereplős videoklipje március 30. óta elérhető, holnap 18 órától pedig az érdeklődők számos izgalmas háttér-információt is megtudhatnak a forgatásról, a formáció Facebook-oldalán ugyanis Duda Éva, koreográfus, Farkas Izsák, hegedűművész és Nagy Zoltán, rendező osztják meg élményeiket az alkotói folyamatról.

Kiemelt kép: Molnár Áron (Fotó: Huszár Dávid)