A New Millenium Nemzetközi Akadémiát Miranda Liu hegedűművész alapította, amely a jelenkor igényeire és tendenciáira kíván reagálni, kombinálva a személyes és az online mesterkurzusokat, workshopokat és előadásokat. Az akadémia alapja a New Millenium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amely évente várja a közönséget augusztus végén Budapesten.

A New Millenium Nemzetközi Akadémia (NMIA) alapvető elvei közé tartozik a befogadás, a sokszínűség és a nemek közötti egyenlőség, hiszen a tehetség nemtől, kortól vagy származástól független. A létrehozók nagyvonalú ösztöndíjakat biztosítanak, hogy a hátrányos helyzetű tanulóknak is lehetősége legyen részt venni a nemzetközi művészek részvételével megvalósuló átfogó oktatáson. Az akadémia magyar Cadenza Művészeti Ügynökséggel, a spanyol Asociación Cultural Musical Sociedad Filarmónica de Vilagarcíával, a bolgár Polifoniávaé és az osztrák Anna Rothschild Ensemble Vereinnal működik együtt, minden szervezet fogadja az NMIA mesterkurzusait és műhelyeit az adott partnerországban a következő két év alatt. Budapesten – a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivállal párhuzamosan – augusztus 25. és 30. között tartják meg a mesterkurzusokat, később pedig Bécsben, Nikolovoban és Vilagarcia de Arousában rendeznek ötnapos mesterkurzusokat a partnereikkel együttműködésben

A mesterkurzusokon kívül workshopokat és előadásokat is szervezünk, amelyekre online formában kerül sor. Ezeknek a témája több olyan területet érint, amelyek a mai világban elengedhetetlenek a hosszú és sikeres karrier felépítéséhez, ugyanakkor a zeneművészeti egyetemeken nem beszélnek róluk. Célunk, hogy a résztvevőknek olyan tudást adjunk át, ami segíti őket például egy állás elnyerésében, karrierjük építésében. Külön foglalkozni fogunk azzal, hogy hogyan készülhetnek fel próbajátékra, tarthatják magukat lelkileg egészségesen. De lesznek előadások a kommunikáció, a közösségi média és a branding témakörében is” – fogalmaz Miranda Liu hegedűművésznő, az akadémia alapító-művészeti vezetője.

Miranda Liu hegedűművésznő (Fotó: Suha Péter)

Az akadémia oktatói és előadói nemzetközileg elismert művészek, szakemberek, menedzserek, akik vezető pozíciót töltenek be európai intézményeknél, együtteseknél, illetve nemzetközi zenei versenyek győztesei. Így többek között találkozhatnak a résztvevők Miranda Liuval, Korcsolán Orsolyával (Musikschule in Wien, Anna Rothshield Ensemble), Vlad Stanculeasa koncertmesterrel és hegedűssel (Baseli Szimfonikus Zenekar, Barcelona Szimfonikus Zenekar, Fesztiválzenekar), Bartosz Koziak csellistával (V4 String Quartet, Bydgoszcz zenei egyetem), Győri Noémi fuvolással (Royal Northern College of Music, Manchester), Pálfi Csaba klarinétossal (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem), Sugár Gergely kürtössel (Wiener Symphoniker, Anna Rothshield Ensemble, Grazi Zeneművészeti Egyetem), Georgy Tchaidze zongoristával (a Honens Zongoraverseny győztese), Josu Solaun (az Enescu Zenei Verseny győztese), valamint Bábel Klára hárfással (Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar).

A jelentkezéseket július 15-ig várják a New Millenium Nemzetközi Akadémia honlapján.

Kiemelt kép: A New Millenium Nemzetközi Akadémia oktatói (Forrás: New Millenium Nemzetközi Akadémia)