ACG Reklámügynökség előcsarnoka ad mostantól otthont a 2017-ben alakult PopUp Produkció Egykutya című darabjának, az előadást Bakonyi Alexa, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly játssza.
A PopUp csapatának fő célkitűzése, hogy „trend szetter, digitálisdetox” programot kínáljon az érdeklődőknek, illetve, hogy olyan terekbe juttassák el a színházi élményt, ami másoknak még csak eszébe sem jut. Az alkotók állandó előadásaikon felül olykor meglepetésszerűen felbukkannak valahol, hogy „rendszer- és térfüggetlen” színházat csináljanak.
„A PopUp Produkció egy izgalmas, projektalapú kezdeményezés, folyamatosan mozgásban van, hiszen nincs sem fix helyszíne, sem állandó társulata. A mobilitás és a diverzitás jegyében találkozni szeretnénk mindazokkal, akik nem ‘életvitelszerűen’ színházba járók. Szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni az élményt, egyfajta lelki átmozgató edzés keretein belül használni a tereket és energiákat, és kihozni a fényre, illetve megmutatni a modern színházat” – mondta Bakonyi Alexa színésznő, a PopUp Produkció alapítója. „Közben egy nagyon fontos kultúratámogatási formára is szeretnénk felhívni a figyelmet: a téradás – amit jelen esetben az ACG Reklámügynökség biztosít – önmagában óriási segítség” – tette hozzá.
A Nyári Krisztián munkái alapján készült Így viszik át című előadás, a Showroom színház és a Margó Irodalmi Fesztivál éjszakai programjai után a csapat az ACG előcsarnokát veszi birtokba, egyelőre három alkalomra. Augusztus 30-án, 31-én és szeptember 1-jén itt lesz látható a Varga Lóránt jegyezte Egykutya című darab, amely négy, harmincas évei elején járó fiatalról szól, akik nyolc évvel azután, hogy kiköltöztek a közös, régi titkokkal és feszültséggel teli kollégiumi szobából, újra találkoznak.
A PopUp Produkció az ősz folyamán további előadásokra is készül az ACG-ben, amelyet 2017-ben az év irodájának választottak. Az ügynökség – melynek belső tereit fiatal alkotók munkái díszítik –, a kezdetek óta támogatja a kortárs művészetet, legyen szó dizájnról, divatról, és mostantól már a színházi életről.
Kiemelt kép: Tenki Dalma és Bakonyi Alexa az Egykutya című előadásban (Fotó: PopUp Produkció)