Tegnap végre kiderült, hogy az Átrium elhagyását követően hol lesznek a továbbiakban láthatók a Kultúrbrigád repertoárjának előadásai.

Az Alföldi Róbert Facebook oldalán nemrég megjelent bejegyzés szerint három játszóhelyen találkozhatunk a továbbiakban az alkotócsapattal: az Egy, kettő, három, az Igenis, miniszterelnök úr, az Isteni végjáték, a MEFISZTÓ, a Holt költők társasága, a 12 dühös ember, a Varázsnagymama és természetesen Az őrült Nők Ketrece nagyszínpadot igényel, így ezek a darabok a RaM-ArT Színházba kerülnek. Az Örkény Színház – Mácsai Pál korábbi ígéretét betartva – befogadja a Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna fantasztikus kettősére épülő A félelem megeszi a lelket című Fassbinder-drámát. Végül a két monodráma, A bogyósgyümölcskertész fia és a Holtverseny a Jurányiban lesz látható a továbbiakban.

További információkat a Kultúrbrigád megújult honlapján találhat mindenki, aki továbbra is figyelemmel szeretné kísérni munkájukat.

Kiemelt kép: Alföldi Róbert (Fotó: Borovi Dániel)