Egy igazi klasszikussal, a szerző talán legismertebb gyerekregényével folytatódott a Kolibri Kiadó Roald Dahl-életműsorozata. A Charlie és a csokigyár ezúttal új fordításban, de változatlanul Quentin Blake illusztrációval került a könyvesboltokba.

Charlie Fikarc szüleivel és nagyszüleivel él együtt nagy szegénységben. Mikor a város szélén álló csokoládégyár tulajdonosa, a világhírű Willy Wonka kihirdeti, hogy gyára kapuit öt szerencsés gyerek előtt kitárja, Charlie szíve is megdobban. Habár évente csak egyszer, a születésnapja alkalmából kap édességet, mégis reménykedik benne, hogy övé lesz azon aranybiléták egyike, amelyet Wonka úr a csokoládéiba rejtett el és amely belépésre jogosítja a szerencsés nyerteseket. A legutolsó pillanatban teljesül is a vágya: így részt vehet egy fantasztikus élményekkel teli utazáson, amely végül nem várt fordulattal zárul.

Roald Dahl egyik legnagyobb klasszikusának számító regénye 1964-ben látott napvilágot, Magyarországon viszont jóval később, 1990-ben jelent meg először Borbás Mária és N. Kiss Zsuzsa kiváló fordításában (a későbbi kiadások is ezt a szövegeket vették alapul). A Kolibri Kiadó 2016 óta gondozza Dahl életművét, az elmúlt években olyan gyerekregények jelentek meg náluk, mint a Matilda, A barátságos óriás, a Boszorkányok, a Fantasztikus Róka úr vagy éppen jelen kötet folytatása, a Charlie és a nagy üveglift. Habár ez utóbbi szintén a Borbás-N.Kiss-féle fordításban látott a napvilágot, a most megjelenő Charlie és a csokigyárat már Molnár Edit szövegével és Kövesdi Gábor Miklós versfordításaival vehetjük kézbe. 

Az, hogy az utókor szemében a Charlie és a csokigyár lett a szerző egyik legnépszerűbb gyerekeknek szóló műve, nem véletlen. Ebben a regényben ugyanis minden megtalálható, ami egy kiváló meséhez kell. Érdekesebbnél érdekesebb és színesebbnél színesebb karaktereket kapunk (az öt gyerek és szüleik, Willy Wonka vagy Charlie családja), akiket cselekményes, fantáziával teli történetbe helyez az író, és amelynek szövegét áthatja az a fajta leleményes nyelvi humor, amely annyira jellemző Dahlra. Ilyenkor tűnik ki igazán a fordító személye is, hiszen számtalan szójátékot kellett átültetnie magyarra, de úgy érzem, hogy Borbáshoz hasonlóan Molnár Edit is remekül vette az akadályokat: gördülékeny és frappáns ez a változat is. (Még ha a nevek eleinte furcsán is csengenek.)

Jelenetkép a 2005-ös Charlie és a csokigyár című filmből (Fotó: Warner Bros)

Ugyanakkor mindez talán édes-kevés lenne ahhoz, hogy a felnőttek is élvezzék ennek a kötetnek a (fel)olvasását, ha nem lenne valós mondanivalója. Ennek a regénynek ugyanis ma is különösen aktuális az üzenete. Kicsit talán félelmetes abba belegondolni, hogy Dahl már 1964-ben (60 évvel ezelőtt!) arról írt, hogy a tévé átveszi a hatalmat a gyerekek felett, mint ahogyan történt ez Mike Tévéssel is. Vagy éppen Veruca Szurka és családja, akiknél a gyereknevelés liberalizmusa olyan mértéket ölt, amelyet talán még most sem szabadna. Persze, mindezt végtelenül humorosan tálalja a szerző, ugyanakkor jó meséhez hűen kiderül, hogy a „rossz” nem győzhet, így tulajdonképpen még ha első pillanatra akár irigylésre méltó is lehet az életük, mégis van, amit még ők sem szerezhetnek meg maguknak.

És akkor mindehhez vegyük hozzá még Dahl hihetetlen képzelőerejét és fantáziáját, amellyel megalkotta a csokoládégyárat és annak különböző termékeit, amelynek pusztán a nevük olvasása alapján is összefut a nyál a szánkban. Az umpalumpákról pedig még szót sem ejtettünk, ezekről a már-már seussi jószágokról, akik Willy Wonka gyárában dolgoznak és akiknek a csokoládégyáros előszerettek kísérletezik különböző édességekkel (és akik leginkább énekelni szeretnek).

Roald Dahl: Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory), ford.: Molnár Edit (versbetétek: Kövesdi Miklós Gábor), Kolibri Kiadó, 228 oldal