Meghirdette Dóm téri programját és újszegedi koncertműsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok: a nagyszínpad 5 zenés előadása között saját bemutató és továbbjátszás, valamint Ajándékkoncert is szerepel.
A Dóm téri szabadtéri színpadon idén is látványos zenés produkciók szórakoztatják majd a közönséget. Az előadás-sorozat július 7-én veszi kezdetét, a Szabadtéri Játékok saját bemutatójaként színre kerülő különleges operett- és opera gálával. A Holdvilágos éjszakán című esten színpadra kerülnek a magyar és nemzetközi operairodalom legszebb áriái, a közönség kedvenc operettslágerei. Egy héttel később Michael Kunze és Lévay Sylvester musicalje, az Elisabeth érkezik három estére a Szabadtéri Játékokra. Az Erzsébet császárné életét színpadra álmodó, nagyívű előadás hazai ősbemutatójára 1996-ban éppen a Dóm téren került sor, a történet ezúttal a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vendégelőadásában, Szente Vajk rendezésében kel életre a nagyszínpadon. Július 21-én sor kerül a Szegedi Szimfonikus Zenekar elmaradhatatlan Ajándékkoncertjére is. Július 28. és 30. között az idei évad fergeteges záróprodukciója, a Chicago is újra színpadra kerül Béres Attila rendezésében. A Dóm téri programok zárásaként Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István worldmusicalje, az Ezeregy éjszaka debütál a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A vadonatúj produkciót augusztus 11-i ősbemutatóját követően további négy estén át láthatja a közönség.

Jelenetkép a Chicago című musicalből (Fotó: Szabó Luca)
Az Újszegedi Szabadtéri Színpad koncertsorozata az előző év kiemelkedő sikere után 2023-ban is visszatér, ezúttal hét zenés esttel. Elsőként Zorán érkezik a Szabadtéri Játékok kisszínpadára. A Kossuth- és Liszt-díjas énekes-zeneszerző és kiváló zenésztársai feledhetetlen koncertélménnyel ajándékozzák meg a közönséget június 28-án. Ezután Ezzel még tartozom című estjén a Kossuth-díjas Demjén Ferenc hoz el Újszegedre egy fergeteges válogatást számtalan remek slágeréből, amelyeket generációk dúdolnak együtt országszerte. Az Omega dallamai is újra birtokba veszik az újszegedi színpadot: augusztus 2-án a Naplemente emlékkoncerten idézik fel a legendás együttes egyedülálló zenei világát. Debreczeni Ferenc „Ciki” és az Omega Testamentum Zenekar és az Omega Szimfonik Zenekar mellett olyan elismert vendégművészek szólaltatják meg a népszerű dalokat, mint Király Linda, Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel kórus, Szabó Győző, Lepés Gábor „Lepe” és Feke Pál.
A klasszikus operettek és a cigányzene kedvelői számára Dolhai Attila, Oszvald Marika, Fischl Mónika és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös estje, a Zenére fel! című koncert biztosít kellemes kikapcsolódást augusztus 16-án, a Budapest Folk Dance táncosainak közreműködésével.
Napjaink könnyűzenéjének népszerű és elismert képviselői is ellátogatnak idén a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Július 12-én Palya Bea egyedülálló, népzenei gyökerekkel bíró, saját zenei nyelvén megfogalmazott dalai, augusztus 9-én pedig a Kispál és a Lovasi összetéveszthetetlen hangulatú zenéje szórakoztatja az újszegedi közönséget. A hazai zenei paletta kiválóságai mellett egy világhírű fellépő is megtiszteli idén az Újszegedi Szabadtéri Színpadot. Július 26-án „a világ legjobb gitárosa”, Al Di Meola Grammy-díjas zenész-zeneszerző utánozhatatlan gitártechnikája és sokszínű zenei világa kápráztatja el a Szabadtéri nézőit.
Kiemelt kép: Szegedi Szabadtéri Játékok – Dóm tér (Fotó: Németh György)