A novemberi Tolsztoj-premier után egy újabb magával ragadó produkcióval folytatódik az orosz bemutatók tele a Szegedi Pinceszínházban. December 10-én láthatja először a szegedi közönség Anton Pavlovics Csehov darabját, a Manót, amely egyúttal Az özvegy Karnyóné és a Játék a kastélyban előadásokból már ismerős színművész, Gulyás Hermann Sándor rendezői bemutatkozása a Pinceszínházban.

A manó egy édes-bús komédia, amely egy közismertebb Csehov-klasszikus, a Ványa bácsi előtanulmányaként is ismert. Címadó hőse, Mihail Lvovics Hruscsov, aki foglalkozása szerint orvos, egyre a környező élővilág óvásán fáradozik, ugyanakkor nehezen találja a helyét a nyaraló orosz mágnások unatkozó világában. Öntörvényű és szenvedélyes természetével mégis a társaság kapcsolatrendszerének felforgatójává, az elfojtások felszínre törésének katalizátorává válik. A díszletben összemosódik a természetes az épített környezet tárgyaival, és nem mindig éles az elkülönítés kint és bent között. Az élő zenével és valódi orosz finomságokkal „körített” megjelenítés is az öt érzék szerves bevonását erősíti az előadás folyamán. A cselekmény első pillantásra talán könnyed játéknak tűnhet, de elsősorban a kimondott és ki nem mondott érzelmek, a bonyolult emberi viszonyok játéka, és mint efféle, könnyen keserűségbe fordul.

A Szegedi Pinceszínház épülete (Fotó: Szegedi Pinceszínház)

Az előadásban feltűnnek a Pinceszínház visszatérő alkotói is úgy, mint Balog József, Gerner Csaba, Kancsár Orsolya, Varga Bálint, hozzájuk csatlakoznak újabb ifjú vendégművészek: Kátai Kamilla és Kátai Norbert, Magyar Bernadett és Pásztor Máté. A játszók egytől egyig friss, életteli színekkel rajzolják meg az ismerős csehovi archetípusokat; ráadásul a színház több kedvelt előadásának rendezője, Tapasztó Ernő ezúttal színészként is bemutatkozik a szegedieknek a zaklatott lelkületű, többre hivatott agglegény, Georges szerepében.

Kiemelt kép: Jelenet a Manó című előadásból (Fotó: Menyhárt Luca)