December 3-án mutatják be az Átrium idei évadának harmadik premierjét, a Hannibál tanár úr című Móra Ferenc-adaptációt.

A készülő produkció megtartja az történet eredeti idejét, és erre építi a zenei világát is: a két világháború közötti korszellemet képviselő dalok és a boldog békeidőket idéző ismert nagyvárosi sanzonok kísérik végig Nyúl tanár úr történetét, aki egy Hannibálról írt dolgozaton keresztül a forradalom fogalmát helyezi más fénytörésbe egy olyan időben, amikor az ilyesmi emlegetése már önmagában is gyanús viselkedés volt. A szimbólummá vált Nyúl Béla szerepében Mucsi Zoltán lesz látható. „Az olyan szerepeket szeretem, amiben van közös pont a szerep és köztem. Jelen esetben az, hogy mi csak kicsi és jelentéktelen porszemek vagyunk az országot működtető nagy rendszerben, és reményvesztetten, kiszolgáltatottan sodródunk benne. A tiszta, naiv szándékot pillanatok alatt bedarálják” – mondta el a színész.

Az előadást Vidovszky György rendezi, aki ideális választásnak tartja Mucsi Zoltánt a finom, de önérzetes Nyúl szerepére. „Bár sokan lehet, hogy egy hőbörgő, válogatott szitkozódásokat sorjázó karakterként látják őt, emellett ő rendkívül érzékeny, az alakításaiban valós drámai erőt mutató színész. Nyúl Béla törékenységét láttam benne, ezért nem volt kérdés számomra, hogy csak vele tudom elképzelni ezt az előadást.”

A Hannibál tanár úrban Mucsi Zoltán mellett feltűnik többek között Gyabronka József, Debreczeny Csaba, Parti Nóra, Makranczi Zalán és Dóra Béla is.

Kiemelt kép: Mucsi Zoltán a Hannibál tanár úr olvasópróbáján (Fotó: Mészáros Csaba)