Március 30-án debütál a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója, Hárs Anna Szívhang című darabját Dicső Dániel rendezésében láthatják majd a nézők. A Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna és Sajgál Erika nevével fémjelzett előadás arra törekszik, hogy megmutassa, ötvenen túl is van élet.
„Abigél, Bori, Hédi. Egyetemista koruk óta barátnők. Ötvenesek. Könyvklubot szerveztek maguknak, gyakran összejárnak. Most épp a Bovaryné lenne a téma. Abigél lakásán találkoznak. De persze rögtön szóba kerülnek a férfiak, a kapcsolatok, a szerelem, az egyetem, az azóta eltelt három évtized, válások, költözések, gyerekek, régi vágyak, új vágyak, mindannyian keresik a hepiendeket, és várnak a lehetőségekre, s akkor egyikük hirtelen ötletből bejelöli Andrást a Facebookon, az egykori évfolyamtársukat. Aki aztán meg is jelenik a csajok életében” – olvashatjuk a produkció színlapján Hárs Anna történetének összefoglalóját, aki azután, hogy korábban öt Rózsavölgyis produkcióban is dramaturgként dolgozott a rendező mellett, most kifejezetten a Szalon kérésére írta meg a remek párbeszédekkel tűzdelt, ismerős helyzeteket elénk táró komédiáját.
A produkció látványvilágát Enyvvári Péter jegyzi, a jelmezeket Cselényi Nóra tervezi. A márciusi premiert követően az előadás áprilisban négy alkalommal, 18-án, 19-én, 24-én és 25-én lesz látható.
Kiemelt kép: Szulák Andrea, Sajgál Erika, Epres Attila és Györgyi Anna a Szívhang olvasópróbáján (Fotó: Kallus György)