Január 21-én mutatják be a Pécsi Horvát Színházban Egressy Zoltán Sóska, Sültkrumpli című komédiáját. A rendező Vincze János, aki három nagyszerű színésszel, Reider Péterrel, Götz Attilával és Széll Horváth Lajossal dolgozik azon, hogy a pécsi közönség egy igazán színvonalas előadást láthasson a színpadon.

Egressy Zoltán több mint száz bemutatóval a háta mögött az egyik leggyakrabban játszott élő magyar drámaíró. A Sóska, Sülkrumpli című háromszereplős darabja, egyetlen helyszínen, egy öltözőben játszódik, ahol két partjelző (vagy asszisztens) és egy futballbíró készülődik két csapat sorsdöntő összecsapására. Mint utóbb kiderül, a soron következő mérkőzés nemcsak a pályán várakozó csapatok, hanem a pályán innen levő bírói hármas szempontjából is fontos, főleg a futballbíró szempontjából.

A szerző könnyeztetőn kacagtató darabja méltán aratott sikert hazai és külföldi színpadokon egyaránt, igazi felhőtlen szórakozást jelent. A Sóska, sültkrumpli azonban jóval többről szól, mint a foci: a három férfi életéről, magánügyeikről, a csalárd Mariannról. Iróniával, humorral, szarkazmussal fűszerezett dráma. A foci csak a téma, a közeg meg az ürügy. Egy zárt térben ugyanis jobban érzékeltethető az, hogy hol vannak a tolerancia meg a szabadság határai, ahogy az is, hogy egyáltalán hol van a szabadság, kívül vagy belül.

Kiemelt kép: A sóska, sültkrumpli című előadás plakátja (Fotó: Pécsi Nemzeti Színház)