Esti dal, avagy „Szálljatok fiókáim!” – szabad emlékezés Rába Miklósra címmel debütál március 24-én a Magyar Állami Népi Együttes legújabb előadása, az együttes alapítójára halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a Hagyományok Házában emlékeznek meg az alkotók.
„Az előadás az ő szellemiségének állít emléket, kitérve azokra az alkotói dilemmákra is, miként teremthetett egy új, máig élő műfajt” – fogalmaz Mihályi Gábor, a társulat vezetője, az előadás rendező-koreográfusa Rábai Miklós kitartó munkájával kapcsolatban. A diktatúra éveiben, 1951-ben az együttes alapítójának meg kellett küzdenie az akkori politikai elvárásokkal, de meg kellett felelnie a saját maga erkölcsi és morális mércéjének is. Az alkotók az előadásban a tánc, a vizualitás, a zene és a próza egységére törekszenek, amelynek nyomán a néző teljes képet kaphat az alapító művészetéről és magáról az akkori korról is.
Az előadás első részében Rábai Miklós életművének, zenei világának legérdekesebb elemeit dolgozta fel Gera Gábor zeneszerző, és ezekhez a megoldásokhoz társulnak a Rábai-koreográfiák. Megjelennek a néptáncban meghatározó gyűjtések is, amelyek az alapító idejében még gyerekcipőben jártak, hiszen csak másfél évtizeddel később, Martin György kezdte el a szisztematikus terepmunkákat. A bemutató megálmodói ezeket a gyűjtéseket a második tételbe emelték be, reflektálva egyúttal a Magyar Állami Népi Együttes Akkor és most című sorozatára is.
A színpadon felvillannak a külföldi sikerek is különleges formában. A közönség képzeletben eljuthat Londonba, Párizsba, Olaszországba, Japánba és Brazíliába is. Az időutazásokhoz életképek társulnak, ezeket sanzonokkal színesítik, de Verdi Traviatájából is elhangzik egy részlet. Az eseményeket egy kritikus, egy könyvtáros és egy táncos narrálja, a darab prózai szereplőinek köszönhetően pedig Rábai Miklós is megjelenik majd.
Kiemelt kép: Jelenet az Esti dal, avagy „Szálljatok fiókáim!” – szabad emlékezés Rába Miklósra című előadásból (Fotó: Hagyományok Háza)