Október 9-én mutatja be Vörös István Kvantumtorna című darabját a Baltazár Színház Elek Dóra rendezésében.
A történet egy fővárostól távoli településen játszódik, ahol szegénységben élő fiatalokból a tornatanár egy focicsapatot verbuvál nem kisebb céllal, mint a megyei kupadöntő megnyerésének szándékával. Hogy biztos legyen a győzelem, a formálódó csapatba külsősöket is hív: értelmi sérült, sikeres színészeket, akik ugyan nem a fociban jeleskednek, de tudják, hogyan kell győzni. Az önlegyőzés mesterei. Az előadásban négy szerepet Nógrád megyéből érkező, nehéz körülmények között élő fiatalok játsszák. Ők azok, akikről szól a darab. Azok a fiatalok, akik a fővárostól távol élnek, és akiket nemcsak a földrajzi helyzetük, hanem anyagi lehetőségük, családi környezetük is elszigetel minden kulturális lehetőségtől.
A történet szereplőit Keresztes Anna, Erdős Balázs, Vörös Ferenc, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Szilvásy Márton, Kocsi Zsófia, Klabacsek Dániel, Kovács Panka, Medetz Attila, Berki Benjmain Attila, Lakatos Norbert Géza, Berki Krisztofer Márk, Berki Péter, Formán Bálint, Keresztes Sándor, Varga Klári, Rafael Erzsébet, Básti Andrea és Pelsőczy Réka kelti életre. A koreográfia Farkas Dorka, Abdoul Camara munkája, látványt Kiss Gabriella tervezte, a zenét Szirtes Edina Mókus szerezte.
Kiemelt kép: A Kvantumtorna című előadás szereplői (Fotó: Baltazár Színház)