Nádas Péternek köszönhetően kéziratokkal, gépiratokkal, levelekkel, családi és művészeti fényképekkel, nyomtatványokkal, színházi előadások és rendezvények plakátjaival bővült a Petőfi Irodalmi Múzeum Nádas Péter-gyűjteménye. Az író a múzeum 2012-es fotókiállítását követően, 2013-ban adományozta oda a fotográfusi pályája egészét lefedő fényképválogatását. Ez a képzőművészeti anyag egészül ki most a korábban a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban őrzött Nádas-anyaggal.
A PIM Kézirattárában kerültek elhelyezésre a ’70-es évek végétől a ’90-es évekig keletkezett esszék, drámák, a kortársak kötetei nyomán született kritikák és Nádas műveinek fordításai, például az Évkönyv és Az égi és a földi szerelemről című kötetek kéziratai, valamint a Találkozás és a Takarítás drámák szövegkönyvei. A múzeum Könyvtárába többek között huszonkét doboznyi cikkgyűjtemény is érkezett, amely a megjelent művekről készült recenziókon túl széles betekintést ad Nádas Péter nemzetközi és hazai szerepléseire is. A Fotótár gyűjteménye közel 150 darabbal egészült ki, köztük a vadkörtefa ciklus egyik fotójával, egy fiatalkori önarcképpel, 80-as évekbeli berlini enteriőrökkel és Gombosszegen készült képekkel is.
Az alkotó kiterjedt életműve két nagyobb egységre bontható: az egyikbe tartoznak szépirodalmi művei (az epika, a dráma és az értekező próza köréből), a másikba pedig fényképészeti alkotásai (az 1950-es évek végétől az ezredfordulóig analóg, azután digitális technikával). A két nagyobb nemzetközi gyűjtemény, a zugi Kunsthaus fotóművészeti archívuma és a Berlini Művészeti Akadémia irodalmi gyűjteménye mellett immár jelentős Nádas-gyűjteménnyel rendelkezik a Petőfi Irodalmi Múzeum is.
Kiemelt kép: Nádas Péter (Fotó: Máté Péter/Jelenkor)