Bár Gauder Áron készített mást is eddigi pályafutása során, azonban a magyar közönség elsősorban 2004-es gettórajzfilmje, a Nyócker miatt ismeri a nevét, amely évekkel később, 2012-ben teljesen újravágva, vadonatúj jelenetekkel és zenékkel kibővítve, 3D-ben tért vissza Nyócker 8D címmel. A többek között Annecy-díjjal is kitüntetett rendező most újabb nagyszabású projekten dolgozik: a Minden a rokonom névre keresztelt animációs film egy kézzel rajzolt, gyönyörű alkotás lesz, amely az indián teremtéstörténetet meséli el a múltat és jelent összekapcsolva. A történet célja rávilágítani, hogy az összes élőlény a rokonunk, harmóniában kell élnünk velük ezen a bolygón.
A rendező szerint az indiánok gazdag kultúrájának vannak még felfedezetlen kincsei, amiket érdemes megmutatni az embereknek, ezért döntöttek a Minden a rokonom elkészítése mellett. Gauder elmondta, hogy a filmet a síksági indián világ és kultúra ihlette, amely számára is meghatározó volt gyermekkorában: „Kora gyerekkorom óta szeretek a természetben lenni, mert megunhatatlan élmények forrása. Távol a város zajától lassan kialakul az emberben egy mély tisztelet, és csodálat az élet minden formája iránt. Az erdőben sátorozni, állatok nyomát követni, íjat készíteni jobb, mint a mobilon lógni. A sápadtarcúak lassan teljesen kirekesztik magukat ebből a csodából, és helyette a virtuális világba menekülnek, önként sétálva be a mátrixba.”
A film felfogható egyfajta figyelmeztetésnek is, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy még mindig nem késő tenni valamit: „A Minden a rokonom nem pusztán egy eddig sosem hallott teremtéstörténet, hanem a sokszínűség és a fenntarthatóság megőrzése kapcsán mindannyiunkat érintő kérdésekhez ad kapaszkodót az indiánok fantasztikus tudásán és bölcsességén keresztül. A földünk maga a paradicsom, amit lassan tönkre teszünk, ha ezt megértjük, együtt még megmenthetjük.” A Minden a rokonom szkriptjét Gauder Áron Bereményi Gézával közösen írta, az animációs rendező pedig Baumgartner Zsolt. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotás gyártása már a félidőhöz érkezett, a premier 2023 elején várható.
Kiemelt kép: Minden a rokonom (Fotó: Cinemon Entertainment)