Ma ünnepli 80. születésnapját Uhrik Teodóra, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, érdemes művész, balettpedagógus, egyetemi tanár, a Pécsi Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Uhrik Teodóra 1943. augusztus 27-én, Budapesten született Uhrik János és Szalai Mária gyermekeként. Hétéves volt, amikor édesanyja beíratta az Állami Balett Intézetbe, ahol 1961-ben végzett. Ezt követően Pécsre került, a Pécsi Balett egyik alapítótagja volt, ahol 1989-ig magántáncosként is fellépett. 1976-ban a Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként diplomázott. 1980 és 2000 között a Budapesti Kamaraszínház, a József Attila Színház, az egri Gárdonyi Géza Színház, a debreceni Csokonai Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és a Pécsi Nemzeti Színház zenés előadásaihoz készített koreográfiákat, de olykor feltűnt prózai darabokban is. 1978-tól a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán tanított, 1991-től pedig a táncművészeti tagozat vezetőjeként tevékenykedett. A Pécsi Tudományegyetem Testnevelési és Sporttudományi Intézetének tanszékvezetője is volt, az ő közreműködésével indult el az egyetemen a modern táncpedagógus képzés 2001-ben, egy évvel később pedig megkapta a címzetes egyetemi tanár titulust. 2002 és 2006 között a Budapesti Operettszínház, 2007 és 2008 között pedig a szegedi Kortárs Balett vendégművésze volt. 2004-ben jelent meg az alapfokú táncművészeti iskolák tanulóinak írt könyve Klasszikus balett képeskönyv címmel. 2017. október 2-ától a Pécsi Balett ügyvezető igazgatójává nevezték ki, 2022-től ismét szerepel a Pécsi Nemzeti Színházban, jelenleg a Királyrák krumplifészekben című darabban látható. Jövőre a Nyolc nő című bűnügyi komédiában lép színpadra, valamint az ő rendezésében mutatja be a Pécsi Balett a Hófehérke és a hét törpe mesebalettet.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett művészeti vezetője és Uhrik Teodóra ügyvezető (fotó: Borbás Betti)
Korábban olyan előadásokhoz készített koreográfiát, mint a Hawaii rózsája és az Én és a kisöcsém operettek, a Vértestvérek, A dzsungel könyve és a My Fair Lady musicalek, a Hampipőke, A kékszakállú herceg vára, a Rigoletto és a Traviata operák, vagy az olyan klasszikus prózai darabok, mint a Szentivánéji álom, vagy Az ember tragédiája. 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 1982-ben érdemes művésszé avatták, 1997-ben pedig megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. A 2000-es években nyerte el a Kossuth-díjat, a Martyn Ferenc Alapítvány életmű díját, A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, az Apáczai Csere János-díjat és a Pro Civitate díjat. 2010-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagja lett, 2022-ben pedig Pécs díszpolgárává avatták.
Kiemelt kép: Uhrik Teodóra (Fotó: Pécsi Nemzeti Színház)