„Ugyanazokat a játszmákat játsszák, csak más a kosztüm és a díszlet” – interjú Peremartoni Krisztinával

A Városmajori Szabadtéri Színpad egész idei szezonját fennállásának 100. évfordulója határozza meg. A kerek születésnapra rendhagyó módon is készülnek: Nyáry Krisztián író és Horváth János Antal rendező a színház felkérésére készített erre az alkalomra darabot. A SZÁZ ÉV MAJOR, avagy az eszméimet nem cserélem című titkos irodalmi mulatság és kesergés egyik szereplője a színház művészeti tanácsadója. Peremartoni Krisztinával beszélgettünk.

Milyen lesz a 100. évforduló napjára készülő előadásotok?

Ez tulajdonképpen egy történelmi áttekintés. Egy olyan tabló, amely remélhetőleg visszaadja azt a 100 évet, ami itt történt. Az itt élő és alkotó írók, költők, művészek szemszögéből láthatjuk az intézmény, a park és a környék elmúlt 100 évét. De nehéz beszélnem róla, mert játszom a darabban, és aki benne van, az más szemmel nézi. Magadat sem látod kívülről, illetve nem biztos, hogy reálisan. Sok színésznőt megkerestünk a feladatra, de mivel pont a nyár közepén van, nem tudták vállalni. Minden lehetőségnek örülök, ha játszhatok, de erre a szerepre nem én jelentkeztem, sőt, egyáltalán nem szerettem volna szerepelni, de végül így alakult.

Kit játszol a darabban?

Én vagyok az időtlen nő, aki itt volt mindig és itt is lesz mindig. Aki tanúja volt az eseményeknek, és aki összefoglalja a történéseket. Talán kicsit a lelke a Városmajornak. Egy bölcs öregasszony, aki sokat vagy talán már majdnem mindent látott és tapasztalt. Szerintem ez az egész egy izgalmas irodalmi kirándulás, ha én tanár lennék, biztos, hogy elhoznám a diákokat. Megelevenedik nemcsak a történelem, az irodalom is, sok érdekes és izgalmas dolgot lehet megtudni a régi írókról.

Neked mondott újat?

Igen, pedig én azért egy irodalomban élő ember vagyok, és rengeteget olvasok, de abszolút felkeltette az érdeklődésemet bizonyos írók iránt. Tersánszky Jenő például olyan elképesztő gerinccel csinálta végig az életét, amit én eddig nem is tudtam. De Szabó Lőrincnek A huszonhatodik év című kötetét is máshogy olvasom el, nem tudtam, hogy azt a szeretőjének írta, ily módon vannak sötét foltjaim. Minden írót, akit a mai iskolásoknak olvasni kell, vagy tanulnak róla, nagyon emberközelbe hoz. A darabból kiderül, hogy ők is „csak” emberek voltak. Van egy mondás, hogy vedd a történelemnek akármelyik 100 évét, és abban benne van a világtörténelem. Ilyen szempontból is lehet értelmezni, erre az előadásra is lehet így tekinteni. A saját életedben is észre fogod venni az ismétlődéseit annak, amit most látsz, mert nincs új a nap alatt. Ugyanazokat a játszmákat játsszák, csak más a kosztüm és a díszlet.

Elég nagy vállalkozásnak tűnik ez az előadás.

Mindenképpen az, anyagi szempontból meg főleg, mert nagyon összetett lesz az előadás. Sok a szereplő, de zene, tánc és vetítés is lesz.

Kik szerepelnek a darabban?

Viszonylag fiatal a gárda, Pál András, Radnay Csilla, Ladányi Júlia, Szatmári Aliz, Mohai Tamás, Vízi Dávid és Kovács László. Az mindenképpen kihívása a darabnak, hogy több személyt is életre kell kelteni egy-egy szereplőnek. A Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói is játszanak, szerintem látványos produkció lesz.

A programotok szerint kétszer megy le az előadás, nem luxus ez?

Július 29-én és augusztus 1-én van műsoron, de mi is reméljük, hogy lesz jövője, hogy megáll a későbbiekben a saját lábán. Valóban luxus lenne, ha nem lenne több előadás, mert óriási munka van már most benne.

Kicsit olyan, mintha a Városmajor megkerülhetetlen helyszín lett volna, nem?

Tényleg elképesztően érdekes, hogy a Városmajor és a vonzáskörzete mennyire megkerülhetetlen és népszerű volt. Rengeteg ismert ember lakott a környéken, vagy legalábbis kapcsolatba került vele. Szinte mindenkinek volt ide kötődése, akár jobb, akár rosszabb helyzetből adódóan, ha mondjuk a kórházat és a szanatóriumot vesszük alapul. De sokak kedvence volt a park, itt kapcsolódtak ki, és próbáltak feltöltődni. Sőt, nekünk a negatív dolgokra is reflektálni és gondolni kell és kellett a program összeállításakor. Mert a 100 évnek nemcsak szépségei voltak, a Városmajorhoz köthető egyik „leghíresebb” esemény volt a kivégzés, tehát, ha megemlékezésről beszélünk az évadban, e mellett sem mehetünk el szó nélkül. Födő Sándor Kaddis koncertje az 1944 decemberében és 1945 januárjában kivégzett ártatlan városmajori áldozatoknak állít emléket.

Nagyjából az idei szezon fele eltelt, mik a tapasztalataid az elmúlt időszakról?

Nagyon meg vagyok elégedve. A nézőszámtól szorongtam, de teljes teltház van szinte mindig. Volt egy-két igazi gyöngyszem, a Miskolci Nemzeti Színháztól a Tartuffe egészen elképesztő előadás volt, és Födő Sándor Kaddis-a Bíró Eszter előadásában nemcsak világszínvonalú, hanem számomra rendkívül felemelő este is volt.

Augusztusban pedig jön a legjobban várt sorozat, a Szemle. Idén egyszerűbb volt darabot választanod?

Nem, nagyon nehéz volt előadásokat választanom. Egyrészt még mindig tart a Covid hatása, sokkal kevesebb bemutató volt, rengeteg csúszással, pótlással, másrészt pedig nagyon látszik, hogy mindenhol kevesebb a pénz. A határon túliak kifejezetten nehéz helyzetben vannak, pedig ott hihetetlenül komoly művészi munka folyik, de itthon sem volt egyszerű a helyzet. De minden nehezítő körülmény ellenére is, számomra is ez a legizgalmasabb része az évadnak.

Hány előadás lesz a programban?

7 előadás lesz idén. Annyiban változott a program, hogy két olyan produkció is lesz, ami kisebb nézőteret igényel. Ezek kamara előadások, de annyira izgalmasak, hogy úgy éreztem itt a helyük. Lezárjuk a nézőtér egy részét, ezek a darabok egyébként sem a pénzről szólnak, ez inkább szolgálat. A vidékiek és a határon túliaknak bemutatkozási lehetőség. A Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház közös előadása, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak, és a Marosvásárhelyiektől a Lázadni veletek akartam című mindenképpen érdemes arra, hogy megméresse magát a Szemlén. Ez utóbbi egy fantasztikus kétszereplős darab, zenei kísérettel, a szerző, Bódi Attila a legjobb fiatal író díjat is elnyerte az előadással. Mindkét produkció rengeteg fesztiválon járt már, a Szegedieké pedig Budapesten még nem is volt, így most ez kiváló lehetőség, hogy bemutatkozzanak.

És ha jól láttam, akkor egy alternatív előadás is szerepel a programban.

Igen, ez most újdonság, hogy egy alternatív előadást is választottunk, ez korábban nem volt. Most pont össze is cseng az Átrium problémáival ez a kérdés, onnan jön az előadás, az Alföldi Róbert rendezte Frivol. Semmi szöveg, csak néptánc, de így is elég beszédes.

Neked „csak” színházzal telik a nyár?

Igen. Ha nem itt vagyok, akkor már a következő évadra készülök. Nemrég jöttem haza a Kisvárdai Fesztiválról, de engem ez feltölt. Szívesen nézem a Városmajorban a filmeket is, szeretem a retro feelinget, és szívesen nosztalgiázok itt esténként.

Kiemelt kép: Peremartoni Krisztina