“Úgy érzem, hogy hazaérkeztem” – Interjú Dobó Enikővel

Dobó Enikő hét évig játszott Kecskeméten, szeptembertől azonban a Vígszínház társulatának tagjaként dolgozik. A teátrum művész büféjében találkozunk, éppen egy Mágnás Miska előadás előtt. Enikő vidáman, energiával telten érkezik meg az interjúra, beszélgetésünk elején még azt is nevetve meséli, hogy mióta itt játszik, két sapkát is elhagyott, ami – tekintettel az időjárásra és az ő foglalkozására – nem túl szerencsés. Lelkesen, csillogó szemmel beszél az elmúlt hónapok eseményeiről, bemutatókról, szerepátvételekről, és arról, hogy miért is olyan jó érzés a Vígszínházban dolgozni. (Az interjú után még küldött egy SMS-t: meglett az elveszett sapka.)

Az egyetem elvégzése után a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtél, az idei évadtól azonban a Vígszínház társulatát erősíted. Miért döntöttél a váltás mellett?

Már az előző évadban gondolkoztam azon, hogy fontos lenne új impulzusokat kapni, tanulni, fejleszteni magam. A Kecskeméten eltöltött hét év után azt éreztem, hogy rengeteg tapasztatalot szívtam magamba, számos gyönyörű szerepet kaptam a vezetőségtől, és ami fontos, hogy minden műfajban bizonyíthattam az évek alatt, de egy belső hang azt súgta, muszáj új vizekre eveznem. Megfogalmaztam magamnak, hogy szükségem van a vérfrissítésre, mert el fogok kényelmesedni, ha így maradok. Gondolkodtam, mit lehetne tenni ez ellen, sokat beszélgettem volt osztálytársaimmal, barátaimmal, hogy szerintük mit tegyek. Kopek Janka javasolta végül, hogy keressem fel Eszenyi Enikőt. Májusban írtam neki egy e-mailt, hogy szeretném, ha a jövőben majd meghallgatna, kíváncsi lennék az őszinte véleményére. Egyből válaszolt is, hogy pont keres valakit Rolla szerepére a Mágnás Miskába. Amikor találkoztunk, egy órát dolgozott velem, utána közölte, hogy nem csak erre az egy előadásra, hanem a teljes évadra leszerződtetne.

Gondolom, ez elég váratlanul ért.

Igen, főleg, hogy Kecskeméten már készen volt a következő évad terve, benne a leendő szerepeimmel. Szerencsére a volt igazgatóm, Cseke Péter, annak ellenére, hogy mindkettőnket felkavart ez a váratlan döntés, abszolút megértő volt, tudta ő is, hogy egy ilyen lehetőséget egyszerűen nem lehet visszautasítani. Ez hatalmas ajándék az élettől és ő büszke rám, velem örül. Lehet túlzásnak tűnik, de a Vígszínház a hazai színjátszás koronája: Budapest szívében, egy ilyen grandiózus épületben, ilyen kaliberű  színművészekkel dolgozni maga a beteljesült álom. Olyan érzés, mintha minden nap karácsony lenne. A Mágnás Miska mellett szerepátvételeim is voltak, most lesz a hatodik bemutatóm. A Képzelt betegre készülök éppen, Reviczky Gáborral fogok együtt játszani! Reviczky Gáborral! Ezt még most sem tudom elhinni! (nevet) Kiskoromban nálunk a vasárnapi ebéd után gyakran ment a Zimmer Feri, egyszerűen imádtuk azt a filmet, Reviczky egy igazi emblematikus színész. De ide sorolhatnám Kern Andrást, Hegedűs D. Gézát, Igó Évát, Hegyi Barbarát vagy Eszenyi Enikőt. Nem vagyok egy kimondott rajongó alkat, de ezek számomra olyan dolgok, amiket még most sem tudok feldolgozni.

Ezek szerint egy pillanatig sem gondolkodtál azon, hogy igent mondj Eszenyi Enikő ajánlatára.

Nem, de azt sem mondanám, hogy ez egy hirtelen ötlet volt részemről, az utóbbi pár évben más, „külsős” munkákat is vállaltam. Próbáltam minél jobban Pest felé orientálódni, hiszen 2011 óta élek itt. Fontosnak tartom, hogy több lábon álljak: négy éve kezdtem szinkronizálni. Emellett volt egy bemutatóm Miskolcon, a Ciróka Bábszínházban, valamint a Budapesti Operettszínházban a Menyasszonytáncban is kaptam egy szerepet tavasszal. Enikő azonban tudta, hogy olyan ajánlatot tett nekem, amit nem fogok tudni visszautasítani. Nem mondanám, hogy ájulós típus vagyok, de abban a pillanatban nagyon közel álltam hozzá: remegett mindenem, teljesen zaklatott voltam, közben rohantam próbára az Operettszínházba. Felhívtam azokat az embereket, akiknek adok a véleményére, ők is azt mondták, hogy nincs kérdés, igent kell mondanom.

Hogyan érzed magad a társulatban?

Költői túlzásnak hathat a válaszom, és tudom, már-már közhely, de én tényleg úgy érzem, hogy hazaérkeztem. Annyira jó a csapat, mindannyian közvetlenek és szerények. De nem csak a színészek, hanem a műszaktól a titkárságig, mindenki egy nagy család! Mikor ruhapróbám volt és ott álltam már jó ideje a varrodában, megkérdezték, hogy kérek-e egy kávét. Ezek nagyon apró dolgok, de roppant jól esik a figyelmesség az embernek. Ráadásul az egész színházban olyan profizmust látok, ami lenyűgöz. Az öltöztetőktől kezdve a súgón át az ügyelőig, mindenki! Itt úgy tudok bemenni a színpadra, hogy semmi mással nem kell foglalkoznom, csak az előadással és a szerepemmel.

A Mágnás Miska volt az első olyan bemutatód, amelyet végig próbáltál a csapattal. Milyen volt a próbafolyamat?

Elég, ha annyit mondok, hogy belefogytam a szerepbe? (nevet) Roppant intenzív időszak volt, ennyit talán még egyetlen előadásra sem próbáltam. Enikő nagyon tudatos rendező, aki egyből látja az irányokat, a határozott kontúrokat. Igyekeztem magam teljes mértékben rábízni. Enikő a mai napig odajön hozzánk előadás közben vagy után, hogy apróbb változtatásokat eszközöljön, finomítson a darabon, a játékon, és hogy bátorítson. A legnagyobb drukkerünk!

Rollát játszottad Kecskeméten is. Segített, hogy már ismerted a karaktert vagy pont, hogy nehezítette a feladatot?

A szövegtanulás volt ebből a szempontból nehezebb. Kecskeméten közel 50 előadás ment le a darabból, a fejemben még éltek a régi dalszövegek, sokszor automatikusan azt énekeltem volna. A szerepformálásban azonban nem jelentett akadályt, a mostani egy egészen más Rolla. A korábbi egy klasszikus rendezés volt, Enikőnél ez a karakter sokkal inkább napjaink lázadó lányainak a kivetülése.

Kecskeméten sokszor voltál primadonna. Színészileg nem válik unalmassá a gyakran – elnézést a szóhasználatért – egy kaptafára épülő szerepkör?

A zenés műfajt szubrettként kezdtem, a Marica grófnő Lizája volt az első operettszerepem, utána még kipróbálhattam magam más szubrett szerepben is, aztán a Csókos asszony Pünkösdi Katója következett, az egy átmenet: egy naiva-primadonna. Utána jöttek a nagy primadonna karakterek, köztük A cirkuszhercegnő, A csárdáskirálynő, Mágnás Miska. Azt nem akartam, hogy beskatulyázzanak, főleg mert nem zenés, hanem prózai szakon végeztem. Ezért is örültem annyira Enikő koncepciójának, hogy teljesen más szemszögből közelítette meg a darabot. A primadonna szerepekre mindig kihívásként tekintek, és általános célom, hogy a májbajos, szépelgő-szenvelgő nagyasszonyokról sokkal több réteget hámozzak le és nem mellesleg, hogy elénekeljem a dalokat. Ebben a színházban hatalmas szerencsénk van, hisz Bagó Gizella tanárnő rengeteget tanít nekünk a hangképzés rejtelmeiről. De az igazat megvallva, ha a zenés műfajnál tartunk, már vágyok egy jó kis szubrett szerepre is! (nevet)

A Mágnás Miska mellett elég sok darabba be is ugrottál most ősszel: A padlás, A dzsungel könyve…

Várj, kezdjük az elejéről! (mosolyog) A legelső a Játszd újra, Sam! volt, Vanessa szerepét kaptam meg. Hálás feladat, egy nimfomániás nőt alakítok, akinek van egy igen jól megírt monológja. Erről viszont nem is tudtam, hogy lesz, pár nappal korábban szóltak, hogy be kellene ugrani. Utána jött A diktátor. Kötelezően ajánlom mindenkinek, ifj. Vidnyánszky Attila zseniális alakítása kihagyhatatlan, de ha a többi szereplőre fókuszálunk, rádöbbenünk, milyen óriási feladatuk van nekik is. Nekem az előadás nézése közben fel sem tűnt, hogy az én karakteremnek például tizenkét gyorsöltözése van és így számos apró szerepe. Ezt követte A padlás, amiben Kölyök szerepét vettem át, ez egy gyermekkori szerepálmom volt. Ebből kifolyólag évad elején együtt dolgozhattam Presser Gáborral, volt, hogy éjszakánként bent maradtunk a színházban, mert máskor nem volt idő és tanultuk a dalokat. Ez is egy olyan dolog, amiért nem tudok elég hálás lenni: egy igazi legenda segített a felkészülésben, az előadás szerzője! Ráadásul ebben az előadásban több beugró is volt most: Kőszegi Ákos (Témüller – A szerk.), akivel együtt jöttünk el Kecskemétről, Gyöngyösi Zoli és ifj. Vidnyánszky Attila (mindkét színész Üteg – A szerk.). Októberben volt A dzsungel könyve, abban Túnát játszom. Gondolj csak bele, ezek az előadások 20-30 éve futnak, ráadásul teltházzal, a mai napig alig lehet rájuk jegyet szerezni, a nézők pedig szétverik a házat. A padláson volt is egy férfi, aki a tapsrendnél az első sorból kiáltott fel, hogy „ez még mindig ugyanolyan jó, mint régen!”. Jelenleg pedig A képzelt beteget tanulom gőzerővel, Angelika szerepét veszem át november 20-án.

Összegezve: hat bemutatód volt három hónap alatt, ebből öt beugrás, ami iszonyatosan erősnek tűnik. Mennyire volt megterhelő számodra?

Egy-két évet biztosan öregedtem! (nevet) Persze, nem könnyű helyzet, hiszen jobb esetben hat-nyolc heted van arra, hogy megszokd az előadás ritmusát, megértsd a rendező koncepcióját, instrukciókkal telsz meg, figyeled a kollégákat, akikkel együtt épül a szereped. A beugró színésznek pár napja van minderre. Nekem például ki van írva az öltözőmben a tükörre, hogy mikor mi jön, a gyorsöltözéseimkor mindig rápillantok. A dzsungel könyvében Túna nem egy nagy szerep, de például, amikor tanítom Mauglit beszélni (Szavakat keresek – A szerk.), néha stroke közeli állapotban vagyok, olyan blackout tud lenni az agyamban. De ettől függetlenül nagyon élvezem, igazi adrenalin-bomba egy-egy ilyen munka. A végén még kérni is fogom, hogy hadd ugorjak be még egy előadásba! (nevet)

Az interjú végén engedj meg egy személyes kérdést. Jól gondolom, hogy olyan ember vagy, aki az élet minden apró örömét élvezni tudja és a legkisebb dologért is roppant hálás?

Ez már kisgyerekként is megvolt bennem, anyuék rám is szóltak folyton, hogy nem kell mindennek ilyen hevesen örülni, ennyire kimutatni az érzelmeimet, megijesztem az embereket. Higgyem el, hogy ha azt mondom köszönöm, az elég és elhiszik, hogy így gondolom, nem kell utána még ötször megölelnem az illetőt. Hát, ez lett belőle! (nevet) A Mágnás Miska premierjén odajött gratulálni Ungár Anikó és Berkes Gabriella. Gabi még mondta is, hogy én biztosan nem tudom, hogy ki ő, én meg erre: „Viccelsz? Kiskoromban rongyosra hallgattam a lemezeidet, még közös fotónk is van!” Egészen egyszerűen nem tudom magamba fojtani ezeket az érzelmeket, de nem is akarom. Nem szeretem, ha valaki köntörfalaz, ha nem tud őszinte lenni, holott a mi feladatunk pontosan ez lenne. Talán éppen amiatt, hogy a színpadon nagyon érzékenynek és sebezhetőnek kell lennünk, sokan  a civil életben bezárkóznak. Én igyekszem nyitott maradni a fekete falakon kívül is.

Kiemelt kép: Dobó Enikő (fotó: Dömölky Dániel)