„Úgy érzem, hogy abszolút felfelé ívelünk” – interjú Gaál Dániellel

Gaál Dániel jelenleg ötödéves hallgató a Színház- és Filmművészei Egyetem fizikai színházi koreográfus-rendezői szakán. Az Ódry Színpadon korábban két rendezése került bemutatásra, mindkettőben játszik is, emellett ő írta az előadások szövegkönyvét is. Nincs ez másként a szeptember 28-án, a Spirit Színházban debütáló Agyatlan karácsony esetén sem, amely egy, hazánkban is kedvelt író, Christopher Moore regénye alapján készült. Danira azonban a premiert követően is temérdek munka vár – az új darab mellett ezekről is szó esett a vele való beszélgetésen.

Honnan jött az ötlet, hogy színész-rendező legyél?

Dacból! (nevet) Tizenkilenc éves koromban döntöttem el, hogy színész leszek, azelőtt rengeteg más művészeti ágban kipróbáltam magam: festettem, rajzoltam, szobrászkodtam. Mindig is úgy gondoltam, hogy szeretnék adni az embereknek valamit, végül úgy találtam, hogy ennek a színészet a legközvetlenebb módja. Az érettségi évében a felvételi lapomon első helyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem állt, másodikon a Testnevelési Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet harmadikként jelöltem meg. Az első SZFE-s felvételim idején azt sem tudtam, mi az, amit nem tudok. A harmadrosta eredményhirdetése után odaálltam a színpad elé, és hangosan kimondtam: „Jövőre találkozunk!” Aztán kaptam egy fülest Hajdu Tibitől, akit éppen akkor vettek fel, hogy van egy iskola itt Budán, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, ott sokat lehet tanulni erről a szakmáról. Oda is jelentkeztem, sikerült bejutnom. Azonban az első felvételimkor nem tudtam az összes monológomat, versemet, emiatt rettenetesen szégyelltem magam, így novemberre pótoltam mindent, megtanultam a teljes repertoáromat. Az osztállyal a Szkénében láttuk A nagy füzet című előadást, amit a jelenlegi osztályfőnököm, Horváth Csaba rendezett. Annyira magával ragadott, hogy eldöntöttem, én is ezen az összművészeti vonalon akarok továbbmenni. Később megtudtam, hogy ez igazából rendező szak, így az első rostára nem is akartam elmenni, mivel nem volt akkora lexikális tudásom, amivel magabiztosan neki vághattam volna. Az akkori beszédtanárom, Papp Márta – ő az egyetemen is tanít – biztatott, hogy próbáljam meg. Szégyen, nem szégyen, az írásbeli első részét hiányosan adtam be, a kreatív feladatoknál viszont remekül éreztem magam. Végül vért izzadtam, de felvettek.

A fizikai színházi koreográfus-rendezői szakirány, amire te is jársz, öt évente indul. Ezek szerint pont szerencséd volt, hogy épp akkor adtad be a jelentkezést újból, amikor új osztály kezdett.

Igen, abszolút mázlim volt! Ezzel párhuzamosan beadtam színészetre is, ott másodrostáig jutottam. Örülök, hogy így alakult! Mi mindazt az elméleti és gyakorlati tárgyat tanuljuk, amit a rendező- és színészszakos hallgatók, nyilván nem akkora óraszámban, de így mindenbe belelátunk, emellett volt sokféle tánc és koreográfiaóránk. Nagyon király, hogy ennyi mindenben kipróbálhattuk magunkat!

Az interjúra az Ódryról érkeztél, éppen próbáltatok.

Lesz egy Bartók-estünk: Bartók zenéjére készítenek koreográfiát páran az osztályból, abban szerepelünk mindannyian. Én Ténai Petra és Vadász Krisztina munkáiban vagyok benne. Ennek október 18-án lesz a bemutatója az Ódryn, de előtte 1-jén Miskolcon is fellépünk.

2018-ban, szintén az Ódryn mutatták be első rendezésedet, az Akit Biffnek hívtak című előadást. Ez Christopher Moore Biff evangéliuma című regénye alapján született. Hogyan találtál rá erre a történetre?

Az egyik barátom ajánlotta még évekkel ezelőtt, így 2014. december 21-én megleptem magam ezzel a könyvvel. Egyszerűen imádtam, letehetetlen! Sokaktól hallottam, hogy mennyire jó könyv, szívesen megnéznék színpadon is. Ez ültette el a bogarat a fülemben. Másodév elején kérdeztem meg Csabát, hogy megrendezhetem-e, annyit mondott, hogy várjak egy kicsit, mert most rengeteg melónk lesz. Tanév végén, az egyéni értékeléskor megkérdezte, hogy még mindig megszeretném-e csinálni. Egész másodévben jegyzeteket készítettem, így igent mondtam. Felvettem a kapcsolatot Makranczi Zalánnal, aki korábban már készített egy színpadi adaptációt ebből a regényből, Haverom a Messiás címmel. Odaadta az ő szövegkönyvét, abból nagyon sokat inspirálódtam, mondhatni az adta a gerincét a mi előadásunknak. Egész nyáron írtam a saját változatomat, és nem lehetek elég hálás a szereplőknek és a rendezőasszisztensemnek, hogy a kezdetektől támogattak mindenben.

Idén tavasztól a Spirit Színházban is látható a darab. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?

Nézegettem, hova lehetne bevinni. Bagossy László mondta, hogy nyissunk a külső színházak felé is, ne maradjunk feltétlenül az SZFE keretein belül. Zalán darabját anno a Spirit játszotta, így evidens volt számomra, hogy itt próbálkozom először. János (Perjés János, a Spirit Színház alapítója, művészeti igazgatója – A szerk.) azonnal fogadott, tetszett neki az ötlet, hogy nála is bemutassuk. Májusban egyszer játszottuk, legközelebb október 11-én lesz látható. Ez egy olyan darab, ami az emberek 98 százalékának szól, lehet rajta nevetni és sírni, így külön örülök, hogy van utóélete.

A napokban lesz az új rendezésed, az Agyatlan karácsony bemutatója. Ez szintén egy Moore-regény (A leghülyébb angyal) adaptációja. Ennyire inspirál téged a szerző?

Mondtam Jánosnak, hogy szívesen rendeznék a Spiritben, ő nyitott volt rá, érdeklődött, mit vinnék oda. Mindkét Moore-regényben szerepel Raziel, a botcsinálta angyal, így ara gondoltam, hogy ez egy jó kapocs lenne a két előadás között, noha teljesen érthető mindkettő külön-külön is. Emellett azt is ki akartam próbálni, milyen az, amikor nem évekig készülök egy darabra, mint ahogyan történt a Biff vagy A hős esetén. Érdekesség, hogy Moore is úgy írta meg a regényt, hogy az egyik barátja megkérdezte tőle, hogy nem írna-e egy karácsonyi sztorit, ami Pine Cove-ban játszódik. Ő meg azt mondta, hogy de, és megírta. Ezt az anyagot nem is lehetne máshogy színpadra vinni. Inspirál-e a szerző? Zsótér Sándor mondta nekünk, hogy a nagy drámaírók nem szerepeket írnak, hanem embereket. Ilyen formán nincs meg az a szerepív, amiről általában a színészek beszélnek: az adott karakter minden jelenetben más és más arcát mutatja meg, ebből áll össze maga az ember. Moore is ehhez hasonló: szélsőségesen ugyan, de mégis csak emberekről ír. Emellett van egy zseniálisan abszurd humora, ami miatt nagyon szerethető.

Ez az első olyan munkád, ahol nem az egyetemi társaiddal, hanem társulattal dolgozol. Nehezebb vagy könnyebb volt számodra, hogy voltak „ismeretlen” kollégák a csapatban?

Rajtam kívül heten szerepelnek a darabban, de igazából csak két színész volt, akivel nem dolgoztam korábban. Pár hónappal ezelőtt segítettem mozgásban Czeizel Gábor egyik rendezésében, az Öröm és boldogságban, ott megismerkedtem Jerger Balázzsal. Hihetetlenül jó munkamorálja és rengeteg tapasztalata van, ami engem is visz előre. Hermányi Mariann és Karácsony Gergely mondhatni évfolyamtársam, ők Kaposváron tanulnak, Mariann-nal A hősben dolgoztunk is együtt. Bakonyi Alexát szintén az egyetemről ismerem. Örömmel vállalta a felkérést. Urbán Viktória is játszik a darabban, ő a menyasszonyom, talán mondhatom, hogy őt elég jól ismerem! (nevet) Egyedül Szitás Barbara és Zsiga László volt új számomra, őket János ajánlotta a produkcióba. A próbafolyamat előtt velük is leültem egy kávéra, beszélgettünk, jobban megismertük egymást. Fontosnak tartom, hogy ha már azt csináljuk, amit szeretünk, akkor azt olyan emberekkel tegyük, akiket szeretünk. Így tudunk egy cél felé haladni mindannyian. Talán ennek is köszönhető, hogy nem volt konfliktus köztünk, mindenki abszolút felszabadult. Karácsony Gergely mondta is a minap, hogy neki most igazi felüdülés az a sok hülyülés, amire ebben a darabban lehetősége nyílik, mert az előző bemutatója, a 152 lépés Auschwitz felé című monodráma eléggé megviselte.

Te írtad a szövegkönyvet, rendezed és szerepelsz is az előadásban. Nehéz mindenben egyszerre maximálisan helyt állni?

Igen. Igazság szerint nem tudom, mások hogyan csinálják. (nevet) Eddig egyetlen olyan darabom sem volt rendezőként, amiben nem játszottam. A Biffnél konkrét elképzeléseim voltak, mert nem akartam terhelni a színészeket, akik az éjszakáikat áldozták a próbára azzal, hogy húzom az idejük, hogy ott találok ki mindent. A hős iszonyatosan nagy falat volt, ott is én írtam át a szövegkönyvet Szophoklész Trakhiszi nők című drámájából, kiegészítettem plusz jelenetekkel, szereplőkkel. Ugyanaz a metódus most is, mint a korábbi két rendezésemnél: elmondom mindenkinek, hogy nagyjából hogyan képzelem el az előadást, ők pedig segítenek abban, hogy az én színészi játékom koherensen illeszkedjen ebbe az egészbe. A Flying bodies nevű work-shopon hallottam egy mondást, ami nagyon megmaradt bennem: „We start together, we finish together.” Vagyis, együtt kezdjük, együtt is fejezzük be. Ez erősíti mindenkiben azt a tudatot, hogy egy közös cél felé haladunk, amit csak úgy tudunk elérni, ha mindvégig segítjük, támogatjuk egymást.

Mennyire lesz jellemző az előadásra a mozgás-színház?

Nagyban. Karakterábrázolásnál, szerepeknél lesz roppant látványos: ha van egy szöveged, amit mondasz, a testeddel annak az ellenkezőjét tudod játszani. Minden, amit nem tudsz átadni prózában, azt a mozgás tudja pótolni, így olyan érzelmeket is tudunk prezentálni, amihez a szavak kevesek lennének. Viszonylag egyszerű dolgok lesznek benne, hogy a színészek is kényelmesen érezzék magukat. Nem lehet mindenkitől elvárni, hogy úgy mozogjon, mint egy táncos – én sem vagyok az. A legfontosabb, hogy nem a szakmának, hanem a nézőknek készítünk előadást, a célom az, hogy mindenki értse, amit a színpadon lát.

Hol és miben láthat még a közönség a közeljövőben?

Székesfehérváron lesz egy előadásom, a Rómeó és Júliában (rendező: Hargitai Iván – A szerk.) Benvolio leszek, aminek nagyon örülök, igazi megtiszteltetés ez a szerep. Ezzel párhuzamosan dolgozom majd a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musical (rendező: Czeizel Gábor – A szerk.) koreográfiáján, majd februárban mutatjuk be a Koldusoperát (rendező: Szarka János – A szerk.), abban játszom és koreografálom is.

Ezek szerint jól érzed magad a Spiritben. Hogy látod most, megtaláltad a helyed ebben a színházban?

A Spirit Színházban 2020 augusztus végéig szól a szerződésem, az biztos, hogy addig nem fogok unatkozni, szinte minden hónapban újabb feladatok várnak rám. Ráadásul itt játszhatok, rendezhetek és koreográfusi munkáim is lesznek – ennél jobbat nem is kívánhatna egy fizikai színházszakos hallgató! Ha a jövőben meg is keresnek más színházaktól, akkor is szeretnék visszajárni a Spiritbe. Nem lehetek elég hálás azért a bizalomért és támogatásért, amit innen kapok. Nem is tudok másik színházat mondani, aminek ennyire gazdag lenne a repertoárja, nagyon sokfajta előadást játszanak, és rengeteg kiváló színésszel találkozhatnak a nézők. Úgy érzem, hogy abszolút felfelé ívelünk – örülök, hogy én is részese lehetek ennek a folyamatnak.

Kiemelt kép: Gaál Dániel (fotó: Éder Vera)