Hazai és nemzetközi turnéra indul a Békéscsabai Jókai Színház Idegenek és ismerősök című darabja: három budapesti és hét határon túli helyszínen mutatják be a közeljövőben Zalán Tibor Munkácsy Mihály és Jókai Mór fiktív találkozásáról írt drámáját.

Március 9-én a Pesti Vigadóban, 11-én a Nemzeti Színházban lépnek fel, másnap pedig a Szépművészeti Múzeumban adják elő a darabot a Munkácsy-kiállításhoz kapcsolódva. A határon túli turné Pozsonyban veszi kezdetét, április 4-én Londonban, 8-án Párizsban lépnek fel, a későbbiekben pedig Brüsszelbe, New Yorkba, Bukarestbe és Isztambulba is ellátogatnak a „hitvitázó darabbal”.

Az előadás rendezője, Herczeg T. Tamás óriási lehetőségként éli meg, hogy a diaszpórában élő magyar ajkú közönség is megismerkedhet a történettel, hiszen „Munkácsy és Jókai valamennyiünké„. Zalán Tibor szerző szerint a turné egyrészt emberi-művészi kérdéseket, távlatokat nyithat meg a nézőkben, másrészt kapocs lehet a színház és a határon túli magyarság között. A háromszereplős darabot Czitor Attila, Gerner Csaba és Kövesdi Kornélia játssza, az előadás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jött létre.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Idegenek és ismerősök próbájáról (Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)