A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról olvashatjátok rövid ajánlónkat, véleményünket. Az Országos Színházi találkozó ötödik, pénteki napján három előadást láthatott a közönség, az elsőnek, a Szivárvány Kultúrpalota adott otthon: 14 órától a Soproni Petőfi Színháztól A pacsirta című előadást játszották, Kéri Kitti rendezésében.

Kéri Kitty nem először nyúlt Jeanne d’Arc történetéhez, 2011-ben egyszer már színpadra állította Veszprémben, ám most, közel 15 évvel később is jócskán aktuális az igazságért és a hitért folyó küzdelem témájának felelevenítése. Jean Anouilh drámája keresztmetszet egy korról, melyet a Pacsirta eretnek bőrén keresztül rajzol meg: Jeanne d’Arc, a Domrémy-ben született egyszerű parasztlány fegyvert fog az őt szólító mennyei hangok hatására a százéves háború idején, hogy hazáját védje az angolok ellen. Amikor a franciák az ő vezetésével győzelmeket érnek el, veszélyessé válik a hatalmasok számára, és persze az angoloknak is érdekük, hogy megszabaduljanak tőle. Eretnekségekkel vádolják meg, és őt, aki felemelte hazáját, nem követett el igaztalant, egy hosszú és gyötrelmes tárgyalást követően máglyára ítélik. Ezt a tárgyalást dolgozza fel a francia drámaíró művében.

Jelenetkép A pacsirta című előadásból (Fotó: Rombai Péter)

Különleges térbe érkezünk meg nézőként, a korabeli tárgyalóteremben van ugyanis a nézőtér egy része is kialakítva, az első sorokban ülők ezáltal úgy is érezhetik, hogy az esküdtszék tagjaiként vesznek részt az előadásban. Warwick grófjának rövid bevezetőjét követően, amellyel még jobban bevonja a közönséget – a szerepet megformáló Haumann Máté folyamatosan keresi velünk a szemkontaktust, gesztusai mind nekünk szólnak –, azonnal a tárgyalásba is csöppenünk. Megérkezik Jeanne, aki szinte végig a színpad közepén található kivilágított körből kommunikál, hol a vádlóival, hol az őt védelmezőkkel, de gyakran megszólítja az őt vezérlő felsőbb hatalmakat is. Labánné Szalai Katalin az első pillanattól kezdve maga mellé állítja a közönséget, tekintetéből, ösztönös mozdulataiból árad a tisztaság és az őszinteség. Már csak a hangjával is képes visszaadni Jeanne naivságát, ugyanakkor bizonyos pillanatokban szavaiból sugárzik az eltökélt erő, az a mélységes hit, amelyet megélve egy egész ország sorsát vette a vállára. A fiatal egyetemi hallgató nem „csak” Franciaország jövőjét viszi a hátán, ő az egész előadás katalizátora: a visszaemlékezések során kirajzolódó életútjához kapcsolódnak a több karaktert is megformáló játszótársai. Savanyu Gergely mindkét szerepében brillírozik, tökéletes arányérzékkel találja meg mindig azt a pontot, amikor a felfokozott érzelmeket meg kell akasztani egy-egy pillanatra Jeanne védelmében. Várhelyi Áron izgalmasan jeleníti meg a leendő király felelőtlen és bohókás alakját, a tárgyalás későbbi szakaszában pedig a fiatal lánynak hátat fordító, gőgös uralkodót. Kósa Zsolt, Szőcs Erika, Dienes Blanka és Varga Levente is jól működik minden rájuk osztott szerepben.

„A propaganda vagy fekete, vagy fehér, mondj valami megdöbbentőt, aztán ismételgesd gyakran, míg valóság lesz” – hangzik el az előadás egyik kulcsjelenetében, és ezt az állítást alá is támasztják a színészek. Ám ott marad a reménysugár is, hiszen az elvitathatatlan, hogy a kulcsjelenetben fellobbanó tűzben egy igazi szent születik meg.

Kiemelt kép: Jelenetkép A pacsirta című előadásból (Fotó: Rombai Péter)