Trill Zsolt a gazemberséget választotta

A 2017/2018-as színházi évadban csak decemberben tűzte először műsorára a Nemzeti Színház a III. Richárdot, sajnos nem sűrűn van lehetőségük ezt a darabot játszani. Ennek legfőbb oka a parádés szereposztás bonyolult egyeztethetősége, ám pont ettől válik kuriózummá az előadás, a nézők ritkán láthatják egy színpadon Eszenyi Enikőt, Trill Zsoltot, Hegedűs D. Gézát, és a kisebb szerepeket megformáló fiatal művészeket.

Az alkotó hármasnak nem ez az első közös munkája, ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián együtt jegyezték az Athéni Timont az Ódry Színpadon, illetve a Liliomfit is a Budaörsi Latinovits Színházban.

Vecsei H. Miklós fordítója és dramaturgja is a darabnak. Vas István klasszikus szövegéhez képest sokat fiatalodott a textus, a leegyszerűsítésen túl sikerült több modern fordulatot és szójátékot is belecsempésznie, ettől sokkal élőbb minden sor, a nézők számára mindenképpen könnyebb a befogadás. Kovács Adrián zeneszerzőként többféle műfajból merít, az elektronikus zenétől Bachon át egészen a rapig tart a skála. Ezek közül néhány remekül illeszkedik a darab hangulatához, de akad olyan is, amelyik inkább kizökkenti a nézőket.

Ifj. Vidnyánszky Attila kétségkívül érdekes megoldásokat választ, a felfüggesztett világító korona, az alpinista felszerelés, a padlóra kiszórt föld, és a rengeteg csillogó ragasztószalag is megkapja a maga jelentését a darab végére. Ám valamiért mégis hiányérzet marad bennünk, mintha az említett eszközök nem egy irányba tartanának, többször elveszünk a három órás előadás végére.

Trill Zsolt teljesen megérdemelten vehette át idén a POSZT-on a legjobb férfi főszereplő díját, játéka az első perctől kezdve viszi magával a nézőt. „Ricsi” a klasszikus mondat átszabásával fel is hívja a figyelmünket arra, hogy mit várhatunk tőle: „Úgy döntöttem, hogy játszani fogok”, és így is tesz. Egy igazi showman lép a színpadra, mókázik szinte végig, és ehhez segítségül hívja a nézőt is, rózsát osztogat a hölgyeknek, és kikéri a véleményünket az uralkodásáról. Ehhez Dóra Béla és Patkós Márton a partnerei, a két fiatal művész talk show hangulatot generál pillanatok alatt. Egy percig nem érezzük, hogy a nemes gyilkosságok árán jut egyre közelebb a koronához.

Hegedűs D. Géza három szerepet is visz a darab során. Ő formálja meg Györgyöt, akit a nevéről szóló jóslat miatt kivégeznek a Towerben, majd Edwardként jelenik meg, és egy rendkívül emlékezetes jelenetben összebékíti a marakodó angol hatalmasokat. Bukása és halála után pedig Tyrellként láthatjuk ismét, aki kegyetlen bérgyilkosként kivégzi a trónörökösöket. Nagyon beszédes ez a szerepösszevonás, a művész hihetetlen finomsággal mutatja be, hogy a hatalom gyakorlóiból bármikor lehet véreskezű gyilkos.

Eszenyi Enikő hiába van jelen az első felvonástól, igazából csak akkor érkezik meg a darabba, amikor a szépségét és hatalmát fitogtató le-fel sétálgató uralkodóból a lánya életéért alkudozó anyává válik. A Trill Zsolttal közös jelenet egyértelműen a darab egyik csúcspontja.

A frissen végzett, vagy még az SZFE hallgatójaként részt vevő fiatal művészek remekül jelenítik meg a hatalmasokat körülvevő „köznépet”. Még nem tudni, hogy kinek az oldalára állnak, ám jelenlétükkel azonnal sejtetik, hogy minden rajtuk fog múlni.

A III. Richárd Shakespeare egyik legtöbbet játszott darabja, mivel minden korban találhatunk áthallást az aktuális politikai helyzettel, hiszen a dráma a hatalom megszerzéséhez vezető útról szól. Ebben a feldolgozásban nem teljesen egyértelmű a mondanivaló, a néző kicsit magára van hagyva az értelmezéssel, de pont ezért ajánlom mindenkinek, nézzétek meg, #menjetekszinhazba.

Kiemelt kép: Eszenyi Enikő, Trill Zsolt és Hegedűs D. Géza (fotó: magyarteatrum.hu)