A Magyar Zene Háza meghosszabbítja a Dívák & Ikonok című kiállítás láthatósági idejét, a nagy érdeklődésre való tekintettel egészen szeptember 29-ig, így két héttel később utazik tovább a tárlat a következő állomásra, Rotterdamba. A májusi megnyitó óta több mint 40 ezer látogatót vonzott a kiállítás, a hazai közönség által még soha nem látott művészeti alkotások értéke meghaladja a 2 milliárd forintot.

A londoni Victoria and Albert Museum utazó kiállításának keretein belül olyan sztárok darabjai tűnnek fel, mint Rihanna, Björk, Lady Gaga, Billie Eilish, Sade, Janelle Monáe, Janet Jackson, Whitney Houston, Doja Cat, Missy Elliott, Lauryn Hill, PJ Harvey, Patti Smith, Maria Callas, Marilin Monroe, Edith Piaf, akik mellett olyan magyar hírességek ereklyéi is láthatók, mint Blaha Lujza, Karády Katalin, Marton Éva, Koncz Zsuzsa, Péterfy Bori.

A tárlat a dívajelenséget járja körül és arra is fényt derít, hogy miképpen változott a nők társadalmi megítélése az elmúlt 150 év alatt, miképpen formálódott a nők előadóművészetben betöltött szerepe. A lenyűgöző látványvilág mellett izgalmas dramaturgiával is elkápráztatnak minket, a kiállítás első felvonása a díva fogalmának születését mutatja be, kezdve a 19. századi operaénekesnőkkel, akik tehetségükkel nemcsak a színpadot, hanem a társadalmi normákat is felforgatták. Láthatjuk Marilyn Monroe ikonikus jelmezét a Van, aki forrón szereti című filmből, de Maria Callas jelmezét is, melyet a Royal Opera House színpadán viselt.

A második felvonás a fogalom újrafogalmazását, a modern dívákat mutatja be, akik a 60-as évek óta átformálták a nőiesség, a hatalom és a kreativitás jelentését. Láthatjuk Rihanna püspöksüveggel díszített Met Gála-öltözékét és Freddie Mercury budapesti koncertjén viselt eredeti ruháját is. Az ikonikus divattervezők is szép számmal képviseltetik magukat Valentinótól, John Gallianón, Stella McCartney-n, Vivienne Westwoodon át Victo &Rolfig. 

Kiemelt kép: Freddy Mercury ikonikus dzsekije (Fotó: Mohai Balázs)